A blogban mindig törekedtünk az egyensúlyra. Nincs itt férfi-női megkülönböztetés. Ha egy bejegyzésben kigúnyoljuk a lányokat, akkor egy másikban a fiuk kerültek terítékre.
Most viszont muszáj arról is írni, hogy igen is van különbség a két nem között, ha külföldre költözik.
Pláne Törökországban, ahol közeliek a rokonok (és mindenbe beleszólnak). De még országokban is.
Nézhetjük bárhogy, akármennyire is kiegyensúlyozott a társadalom, a leges-legritkább kivételektől eltekintve a gyereket lényegében az anya neveli. Bármennyit is segítsen az apja, a szülés, és a tej (tápszer esetén is) végül mégiscsak anya részéről származik. És így az anya és a gyerek között egy különleges kötelék jön létre.
E miatt pedig az az előnyös, hogy egy vegyes házasság esetén az anya mozogjon hazai pályán.
De lássuk, konkrétan miért is!
A témát mindjárt két részre kell bontanunk. Egyik a környezethez való beilleszkedés, mondjuk szocializáció, ami nagyrészt a rokoni kapcsolatokat, iskolát, szomszédokat, stb… jelent. Ez az, ami országonként nagyon eltérő. Míg a másikat hívjuk adminisztrációsnak, bár nem az. Ebbe beletartozik az anyakönyvezés, a dokihoz való rohangálás, a lázcsillapító, stb…
Kezdjük az elsővel, mert az a nehezebb. 🙂 Ráadásul nagyon ország-, és területfüggő. Jellemzően ahogy délre és keletre megyünk, úgy lesznek egyre erősebbek a családi és rokoni kötelékek. És úgy lesz a szomszéd is egyre kíváncsibb, mit főzünk.
Legjobb válasz: disznót!
Itt a blogban is többször előjön, hogy szép dolog külföldre házasodni, ledöntjük a falakat, kulturális hidat építünk, stb… És mindez nagyon jó, amíg csak két ember van együtt. Csakhogy a házassági csomagban benne szokott lenni néhány száz rokon is. Plusz a környezet. Ezt szokták beilleszkedésnek is hívni.
Lényegében két módszer együttes használata, egyensúlyozása történik folyamatosan:
- Megpróbálom felvenni a helyiek stílusát,
- Úgyis fura külföldi szerzet vagyok, akkor meg teljesen mindegy mit csinálok. Igen, mi egy olyan nép vagyunk, akik az orrukon keresztül isszák a levest. – Itt azért azzal legyünk tisztában, hogy egyúttal kulturális nagykövetek is vagyunk. Bármit is teszünk, azzal nemcsak magunkat, hanem Magyarországot is fényezzük/leégetjük.
Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy leginkább saját akaratunkból választottuk az adott országot, nem másikat. Így azért a cél, hogy beilleszkedjünk, elfogadjanak. Ne pedig bandaháborút robbantsunk ki.
Ebben a szakaszban még kb. ugyan azokkal a nehézségekkel kell megküzdenie egy külföldi lánynak és fiúnak is. Törökországban a kulturális különbségek miatt egy lánynak valamivel nehezebb. Hiszen nála elvárják a rokonok, hogyha már a fiúkat elrabolta egy démoni és erkölcstelen személy, akkor azért tudjon főzni, rendesen felszolgálja a teát, és legyen illedelmes. Fiúknál már jóval kevesebb az elvárás. Kb. ha már nem alszik disznóólban, akkor elég. Persze jó, ha van Mercédesze, meg éjjel 2-kor is át tud ugrani ha bedöglik a wifi. De lényegében sokat nem várnak el.
De mint írtam, ez országtól, régiótól nagyon függ.
A helyzet viszont mindjárt más lesz, amint megszületik a trónörökös. Hiszen ő már vér szerint is viszi tovább a családot. Előtte azért, ha nagyon gáz, le lehet tagadni a külföldi rokont, meg az furcsa, stb.. De egy unoka már komoly kötéssel jár. Ráadásul ha külföldi az anya, akkor ugye a nevet is viszi tovább.
Itt a lánynak már sokkal jobban kell állnia a vihart. A kulturális különbségek sokkal jobban előjönnek. A helyi rokonok természetesen mindent jobban tudnak (ez részben igaz is, de erre majd a másik részben térünk vissza). A gyereknevelésben pedig alapvető különbségek vannak.
Törökországban az a jellemző, hogy bár roppant erős az anya-gyerek (főleg anya-fiú, még inkább anya-egyszemfiú) között, a nevelés leginkább abból áll, hogy reggel lerakják kicsit, este pedig begyűjtik.
Ha a fiú a külföldi, akkor az legtöbb esetben csak elvárás van: ne legyen láb alatt. Ilyenkor az egész olyan, mint egy női intézet, ahova 3 évre bezárják a gyereket, majd utána engedélyezik a látogatást. Este f6-7-ig. Mert még a legtöbb helyen a nevelés a nők dolga. És ilyenkor a fiúnak inkább azon kell erőlködnie, hogy egyáltalán legyen bármilyen beleszólása a dolgokba.
Ugyan ez van, ha a fiú bennszülött. Csakhogy akkor az ugye azt jelenti, hogy a lány a külföldi (most a vegyes-házasságok a téma). Ő viszont ki lesz téve minden támadásnak, hiszen valószínűleg teljes más elképzelése van a gyereknevelésről (jellemzően mindenben pont a fordítottja).
Csakhogy a dolog nemcsak abból áll, hogy a rokonok, szomszédok, ismerősök, stb. szerint azért nem eszik rendesen a gyerek, mert külföldi az anya és ő biztosan rosszul eteti (holott, valószínűleg pont a helyiek azok akik mindenfélét belepakolnak). De még ott lesz az, hogy a problémák megoldásához (pl. lázas a gyerek) teljesen mások a megszokott technikák. Ezen technika ismeretének hiányában pedig nem tudja a kérdést a gyógyszerésznek sem felrakni. Még jó, hogy ott a helyi férj, aki azt mondja, hogy ő nem ért az egészhez semmit…
Szerencsés esetben a helyi férj partner, és legalább szól a rokonainak, hogy az használni kívánt módszer már 30 éve elavult. Nem, nincs már hintőpor.
Tehát ilyenkor duplán érződik a kívülállósság. A lánynak nagyon talpon kell lennie, hogy összehangolódjon a környezetével. Vagy legyen ásója, és kertesháza (vagy egy park, erdő, Boszporusz a közelben).
A nehézségek másik része másban rejlenek. Ezeket gyűjtőnéven adminisztrációnak hívom (amikor a párnámnak tartok mély filozófiai értekezletet, mert más vagy nem tud magyarul, vagy nem érdekli).
De ez nemcsak a tényleges adminisztrációt jelenti. Persze azt is. Hiszen el kell intézni a gyerek papírjait is. Csak olyankor nem lázas, meg egyebek, így az ember 3-4 óra sorbanállás után nyugodtan veszi tudomásul, hogy rossz szobába, rossz épület, vagy rossz kerületbe jött. Isztambulban még gyakori a rossz földrész is.
Itt igazándiból a külföldi lány van előnyben. Hiszen míg ő otthon marad a babával, addig a férj elmehet a papírokat intézni. Ő pedig otthon mozog, tehát előbb-utóbb majd csak sikerül neki.
A probléma inkább olyankor jön elő, amikor orvoshoz kell vinni a gyereket. Itt mindjárt abba futunk, hogy a szótárak nagyrésze nem a gyereknevelésre vannak kihegyezve.
– Az ön gyerekének a problémája ǬǯNjǧȏȝȡȴȹǎӨ. Egyszerű. Már csak a ǶȑșȟǖǫƱ-t kell megcsinálnia, és máris rendbejön.
– Hogy mondja??? Mi a baja?
– ǬǯNjǧȏȝȡȴȹǎӨ. De aggódjon, mert naponta csináljon vele 4 ǶȑșȟǖǫƱ-t és sec-perc alatt jól lesz.
– Egy pillanat, hoztam magammal szótárt is. Itt van ilyen, hogy Az én nevem Béla. Szeretnék venni 1 kiló kenyeret. Lejössz velem a tengerpartra? Meg olyan, hogy Szeretnék beiratkozni kosárfonó tanfolyamra. Ezek valamelyike az?
Erősen érezhető, hogyha a gyerek anyja mesterfokon beszéli a helyi nyelvet és ismeri a helyi kultúrát, módszereket, sokkal könnyebben tud szót érteni a doktorral.
Hasonló, de mégis más a probléma a gyógyszereknél. A Magyarországon kapható, ismert gyógyszerek nem feltétlenül találhatóak meg külföldön is. Vagy ha igen, jó eséllyel más a nevük. De még ha ugyan az a nevük, akkor is lehet más a dózis, méret, stb.. Ha lázas a gyerek, hiába skype-olok haza, hogy mit adjak be, ha egyszer ilyen nincs a helyi patikákban.
Attól pedig óva intek mindenkit, hogy otthonról hozzon magával gyógyszert (ritka esetektől eltekintve persze). Hiszen ha beadjuk az otthoni lázcsillapítót, és mégis el kell menni az orvoshoz, ő nem fog tudni mit kezdeni egy számára ismeretlen gyógyszer hatása alatt álló beteggel.
Itt megint akkor járunk jobban, hogy az a személy, aki állandóan a gyerek mellett van (ez pedig legtöbbször az anya), az helyi. Mert akkor el tudja mondani a dokinak, gyógyszerésznek, hogy mi a probléma, és meg is érti az instrukciókat.
Ráadásul ismeri a hagyományokat is, hogy pl. mit szoktak adni, ha lázas a gyerek, hol lehet ragtapaszt kapni, hova kell venni ha vérzik a feje és kit kell megverni, ha kicsúfolták az óvodában
Akármennyire is sikerül egy külföldi országban belerázódni a nyelvekbe, helyi szokásokba, a gyereknevelés közben olyan szituációk jönnek elő, amikre nem készít fel senki. Pláne nem a szótár, vagy a nyelviskola. Ilyenkor pedig a helyinek a tapasztalata, nyelvismerete, kultúra ismerete nagyon sokat számít. Mivel pedig a gyerek leginkább az anyjához kötődik, így az az előnyös, ha az anya a helyi.
Ez pedig azt jelenti – amennyiben szeretnénk fenntartani a feltételt, hogy vegyes házasságról van szó és ….most kellene szépen fogalmazni… nem furcsák a szülők – akkor a külföldi szülőnek a fiúnak kell lennie.
Vagyis a fiúnak lesz könnyebb egy vegyesházasságban
Hát igen. Ezek komoly érvek, és úgy tűnik Te jó helyen vagy!
Próbáltam úgy írni, hogy ez nemcsak Törökországban van, hanem általában mindenütt. Persze egyes országokban könnyebb, másokban nehezebb.
Én itt még mindig nem igazodik ki a gyógyszereket. Ráadásul a patikában kitartóan kézzel-lábbal mutogatom el, mi a bajom, mire kérem a borogatást.
Nincsen valami betegségszótár?
Én eddig elvoltam az orvosokkal, de a patikában activitizéstől hm…. félek 🙂
Elvileg erre találták ki a latin nyelvet 😉
Ezt én nem látom ilyen borúsan. Semmi gondom nincs a gyógyszerekkel, mert a hatóanyag neve a lényeg. Terhesen és azóta is jól megértetem magam az orvossal. Persze kicsit tudok törökül… Na a család az más… messze van 😉 ami nem mindig baj.
De jó neked!
Engem nagyon nem készítettek fel az ilyenekre a nyelviskolákban. Pedig egy kosárra való nyelvet tanultam… Németből megtanultunk azt, hogy kanyaró (példamondat: nagymamámnak kanyarója van, így minden beszélgetésen mindenkinek a szegény nagymamája kanyaróban szenvedett… de legalább egy se volt lázas!!). Angolból legalább valami hétköznapibbat, a megfázást tanultunk. Latinból már egyáltalán nem tanultunk betegségeket. De azt nagyon részletesen, hogy a hősi római miként vágta le az ellenséges barbár kezét, és dobta oda a kutyáknak (hexameteres versmértékben persze). Az oroszok meg nem szoktak betegek lenni.
Tetszett az irasod! Nekem szemely nincs bajom a kulfoldre hazasodassal, rendes a ferjem csaladja, nem tul, de azert eleg messze laknak, es soha nem szoltak bele, hogy hogyan nevelem e gyerekeimet, sooot, mindig nagyon buszkek voltak ram! (Anyosom is hisz a gyerekek korai fekteteseben, akar csak Vekerdi tanar ur!)
En rendszeresen hoztam gyogyszereket otthonrol (foleg amikor meg pici babak voltak, es a noveremek otthoni gyerekorvaosaban nagyon megbiztam), amelyek itt is mukodtek, es ha meg ezek utan orvoshoz kellett vinnem a kicsit, akkor csak megmutattam a dobozt a dokinak, aki az osszetevok es haotanyagok leirasa alapjan mar tudta a teendoket, igy soha nem adagoltak bennunket tul:-)) Ahogy mondtad, erre valo (lenne) a latin nyelv!