A török sorozatok rejtelmeiről nemrég volt szó.
Egyik-másik elemét nézzük meg közelebbről és elemezzük.
Mivel a sorozatok leginkább izgalmas két elemével, a széplánnyal és a szépfiúval, nem foglalkozhatunk, hiszen az olvasók között vannak házasok is (különben is az internet 80% az ilyen elemzésekkel foglalkozik), így a harmadik legérdekesebb marad: a zene!
Mint már kitértünk rá, egy sorozat sikerének elengedhetetlen része a zene. Olyannyira, hogy sok sorozatban ez az egyetlen élvezetőt találjuk.
Egy zene nemcsak meghatározó része a sorozatnak, hanem az azonosítója is. Akkor sikeres, ha az utcán mások is dúdolják, és mindenki tudja, hogy melyik sorozatról is van szó.
Régebben inkább instrumentális zenék voltak, mint pl. a Tiltott szerelem (Aşk-ı Memnu) is. Mostanában viszont inkább az „énekelhetőek” a divat. Amelyek szerintem jobbak. Mert ugye énekelhetőek. Viszont a külföldre exportálást nehezíthetik. A népszerű török zenéknél ugyanis a mondanivaló kiemelten fontos (erős kivétel a Hadise Düm-tek-tek dala). Így nem egyszerű a fordítás.
Szerencsére ma már létezik olyan, mint a Spotify, így az ember nincs arra kényszerítve, hogy a kiadók bénázása miatt törvénytelen dolgot tegyen. Így össze tudtam gyűjteni a népszerű sorozatok zenéit.
És akkor kezdjük is mindjárt a Tiltott szerelem (Aşk-ı Memnu) cíművel. Róla egy egész album is készült!
[iframe src=”https://embed.spotify.com/?uri=spotify%3Aalbum%3A3lMbmqxfGzRLm08mAFD0Ml” width=”300″ height=”380″ frameborder=”0″ allowtransparency=”true”]
kiralik ask
Ez persze nem az összes zene, ami a sorozatban elhangzott. Sokkal inkább egy amolyan zenejáték, ahol az egész történetet újraélhetjük. Tele jobbnál jobb részekkel.
De mint tudjuk, rengeteg olyan zene volt a sorozatban, amelyik csak úgy, háttérként szerepelt. Pl. egy keringőben. Ők nincsenek rajta ezen a lemezen. Holott igencsak jó számokkal találkozhattunk.
A nagy szerencse, hogy többmilliós (több tízmilliós) rajongót tábora van a sorozatnak. Így biztosan lesz olyan, aki pont ismeri azt a számot. És legalább pár ezer, amelyik szintén a dalcímre kíváncsi. Így a net tele van vele, hogy melyik részben melyik zenét hallhattuk. Már csak rá kell találni!
De szerencsére ez se nehéz. Írjuk be a Google-be a sorozat nevét (törökül), és a részét így:
Aşk-ı Memnu 32. bölüm müziği -izle
Aztán keresgéljünk…
Az Ezel zenéjét is megtaláljuk.
[iframe src=”https://embed.spotify.com/?uri=spotify%3Aalbum%3A5iH8L5bkvNffK3glcLd2JV” width=”300″ height=”380″ frameborder=”0″ allowtransparency=”true”]
Ahogyan a Szulejmán (Muhteşem Yüzyıl)-t is.
[iframe src=”https://embed.spotify.com/?uri=spotify%3Aalbum%3A4oN3woSLFWiuf1tS3BmQRp” width=”300″ height=”380″ frameborder=”0″ allowtransparency=”true”]
Ők ugye az ismertebb, Magyarországon is futott sorozatok. Ráadásul azok, amelyeknek a zenéje is jó.
De most lássunk néhány olyat, amit otthon nem játszanak (sajnos).
Az Ulan İstanbul már szerepelt a blogban. Ő egy kellemes gengszteres-rendőrös sorozat, melyben a zene is jó.
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/EmrnR6hA4_A” frameborder=”0″ allowfullscreen]
A Kayıp Şehir pont az ellentéte. Ott a zene volt nagyon jó (naja, Sezen Akşu dal..), míg a sorozat katasztrofális… Nem is tartott sokáig. De nem azért, mert a taxissofőrünk majdnem elütötte a főszereplő.
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/bbG0Hq-PP_M” frameborder=”0″ allowfullscreen]
Szerencsére végül elkerültük a balesetet, így ma élvezhetjük a Poyraz Karayel sorozatot. A főszereplő ugyan az, viszont sokkal-sokkal jobb a történet, meg minden.
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/V4wQIHCAyn4″ frameborder=”0″ allowfullscreen]
Náluk sokkal híresebb az évekig tartó Yaprak Dökümü, tradicionálisabb török zenével.
[iframe src=”https://embed.spotify.com/?uri=spotify%3Aalbum%3A7IsATld9eGW68ExcsDuVAZ” width=”300″ height=”380″ frameborder=”0″ allowtransparency=”true”]
Aztán volt egy ritka béna sorozat, ismét nagyon jó zenével. Ott megint csak egy ismert profi zenész biztosított a sikert. Mármint a zenei sikert, mert a sorozat úgy bukott alá, mint ahogy a megunt feleség/férj/tanácsadó szokott egy zsákban a Boszporuszon. A zene Teoman érdeme. Született is egy klipp Atiye-vel együtt.
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/fcU2ykpIG00″ frameborder=”0″ allowfullscreen]
Nekem egyébként ez a kedvencem. Főleg, amikor berakják a nagykalapácsot a tv mellé… Én is így szoktam a számítógépeket szerelni..
Most pedig a Kiralık Aşk nevű sorozat megy éppen. Abszolút 20 éves lányoknak való. A zenéje is pont olyan.
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/L07FYe4LD98″ frameborder=”0″ allowfullscreen]
Róla még nem készült (vagy csak nem találtuk meg) album. De valaki volt olyan rendes, és összeszedte őket egy YouTube listába. Itt érdemes válogatni! 🙂 Zeynep Alasya – Mucize c. száma pl. egy egészen jó kis lányos dal. Lehet énekelni, lehet rá ugrálni táncolni. Nagy kedvence a török ifjúságnak. Meg az idősebbeknek is. De ők beérik az énekléssel. Az ugrálást kihagyják.
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/dwHpruxL2XU?list=PLkaaLhW-ngnxstN2pXRgT1SNPlksWEMDV” frameborder=”0″ allowfullscreen]
Hasonló kategória a nyár kedvenc sorozata, a Çilek Kokusu. Az ő zenéje ilyen:
[iframe width=”560″ height=”315″ src=”https://www.youtube.com/embed/sZ1OTsbDBpw” frameborder=”0″ allowfullscreen]
Nos, ennyit sikerült gyorsan összeszedni. Látható, hogy egészen jó és igényes dalok is vannak.
Esetleg neked melyik a kedvenced? 🙂
A kérdésedre válaszolva: nem vagyok mániákus sorozatnéző, de a török sorozatokat nagyon szeretem (tudod szépfiú, széplány, meg különben is célcsoport vagyok) és ennek egyik oka a valóban verhetetlen zene. Azt már régóta tudjuk, hogy a török nép rendkívül muzikális, hiszen még tanultuk is, hogy csatába is nagy csinnadrattával vonultak. Nem tudok kedvencet választani, de pld. a Seherezádé (Binbir gece – nincs török klaviatúrám) végén volt egy tök jó szám, az isten is csengőhangnak teremtette (sokáig használtam is) és nagyon jól ötvözték a klasszikus zenét (Rimszkij-Korszakov) a hozzá írt zenével. A Szulejmán zenéjéről és a többiekről már nem is beszélve, amik szintén nagyon jól sikerültek. Egyébként is nagyon szeretem a török zenét. Az összeállításod pedig elsőrangú. Köszönöm!
A török zenében én is azt szeretem legjobban, hogy a különféle stílusokat milyen jól keverik.
Lényegében náluk a történelem is arról szólt, hogy a különféle kultúrákat keverték.
Ennek a cikknek nagyon örülök! Ugyanis 4 év után már kissé fogytán volt a türelmem abban a vonatkozásban,hogy még mindig nem tudom,melyik rock együttes játszik az Ezel 40.epizódjának vége felé,több dalt is!
Az együttes neve kellene,a számok címei,és hogy hol lehetne őket teljesen végighallgatni!
Itt van,1:14-től:
https://www.youtube.com/watch?v=ebwSq7o2caI
Nem tudja véletlenül valaki?
Köszönöm!
Ezt keresed?
https://open.spotify.com/track/7GcskyJ5hMql04XB91uyH3
Ezt bizony ám! CyberMacs kral! Çok sağol!
Most megyek,és hallgatom végig az egész albumot!
Nagyon szívesen! 🙂
De igazándiból a Shazam nevű androidos alkalmazásnak köszönd. 🙂 Ő azonosította be a számot (a háttérzajok ellenére).
Aha! Szóval ilyen is van… Zenefelismerő program….
Remek,én pedig mindent elhiszek! 🙂
Jól teszed 😉
Egyébként tényleg jó a zenefelismerő. Bár ha én énekelek, akkor azt még ő sem ismeri fel..
Életbevágóan fontos lenne tudnom „Az éjszaka királynője” dizi müziği előadóját és a szám címét!
https://www.youtube.com/watch?v=143294A_C_Q
15:20 perctől.
Megvan még az az alkalmazás,amely ezt felismeri?
Nagyon köszönném!
Göksel – Gittiğinde
Trükkös volt, mert a videót nem lehet Törökországban megnézni. De szerencsére mi ebben elég rutinosak vagyunk mostanában..
Rettenetesen köszönöm!!
Örülök,hogy mindig ilyen velőseket tudok kérdezni,mint pl. a dzsámi is Bahçelievlerben! 🙂
Ő is sorra kerül. 🙂
Nagyon szeretném a Gönülceren sorozatban többször is elhangzó zene számot hol tudnám meghallgatni,vagy letölteni.Egyébként elhangzik csak zongorával is,de zenekari kivitellel is.Nagyon beleszerettem a dallamba.
Talán ez lenne az. A címe; Yildizlarin Altinda – A csillagok Alatt.
https://www.youtube.com/watch?v=NqE6X27BDgU
Köszi a zenéket!
Megvallom, sorozatot se törököt se mást nem nézek.. Viszont török filmeket szívesen! Néha. Mert igen csak hosszúak. Ami nem baj ha van rá időm.
Egyszer az egyiket nézve, háttér zenének felcsendült egy magyar, azt hiszem Kispál. Jól meglepődtem!
Egyik kedvenc film zeném tőlük, az ‘Aranyos és veszélyes’ (bocsi, még nem beszélni török) film fő zeneszáma. Úgy általában is, elég klassz zenéket használnak filmjeikhez. Szerintem.
És úgy egészben is, sokkal tartalmasabbak, szebbek mint az unásig ismert amcsi művek – kifejezetten felüdülés török mozit nézni!