Payanda

A payanda nem egy Isztambulban honos macskafajta. De még csak nem is egy konkrét macska.

És nem is a szomszéd bajszos bácsi. Pláne nem a szomszéd bajszos néni!

A payanda egy egy ház szebb lehet. No meg tartósabb.

A payanda egy olyan eredetileg statikai tartószerkezet, mely eredetileg egy ház tetejét tartja. Másképpen fogalmazva, ez is egy bigyó (bár nagy bigyó), ami megvéd minket attól, hogy a tető a fejünkre essen.

Oké, a bukósisak is egy ilyen bigyó, de azt a fejünkön hordjuk (jó esetben). A payanda viszont be van építve a házba. Így néz ki (azok a kunkori-fordor bigyók):

A payanda jellemzően a török faházaknál jelenik meg. Noha nemcsak Törökországban találkozhatunk vele (csak akkor már nem payanda lesz a neve), és nemcsak a faházaknál. De nagyon valószínű, hogy először a faházaknál használták.

Anatóliában még ma is gyakori, hogyha egy faházat házat igazán tartósra akarnak építeni (tehát legalább egy-kétszáz évig), akkor vastag, és hosszú gerendákat használnak hozzá. Mivel pedig fa van bőven (hiszen azért építik a házat is fából), nem spórolnak vele. Az igazán fontos, tartó gerendák jóval hosszabbak, mint amire valójában szükség van.

Idővel a fa gerendák vége lassan kopnak, pusztulnak. De mivel ezek a rudak jó hosszúak, nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy a a kopás elérje a házat.

Másrészt a törökök szeretik azt, amikor a ház felső szintje kilóg. Időnként csak egy-egy erkélynyi terület lóg kijjebb, mint a földszint. De nem ritka, amikor az egész első emelet nagyobb, mint az alatta lévő. Ezek megtartásához már elengedhetetlenek a vastag gerendák. Ezek a rudak pedig most már szem előtt vannak.

Néha szó szerint! Ha nem húzzuk be a fejünket, akkor akár neki is mehetünk az egyik kiálló szembökőnek.

A törökök viszont szeretik, ha a dolgok jól néznek ki. De még inkább, ha valami csicsás. Azt nem bírják elviselni, ha valami unalmas. Főleg a saját lakásukban! Minden töröknek van egy olyan rémálma, hogy a szépen felcicomázott lakás kellős közepébe bekerül egy hatalmas plazma tv. Ami nem más, mint egy nagy fekete szögletes tégla. Az ilyen ellen csak egyféleképpen lehet védekezni: csipketerítővel kell lefedni.

*Kivéve persze, amikor éppen az egyik sorozat fut rajta…de az más kategória.

Hasonlóan terítő kerül minden 40 cm-nél magasabban fekvő vízszintes felületre. Az alatta levőkre pedig szőnyeg. Igen, még az erkélyen is van szőnyeg.

Maga a payanda is hasonló. Egy kiálló gerenda, ami bár roppant hasznos, de unalmasan néz ki. És néha még neki is lehet menni. Nosza rajta, dekoráljuk ki!

Az idők folyamán sokat változott ez a dekorálás. Kezdetben még ügyeltek arra, hogy a díszítés ne menjen az épület rovására. Ugyanis ez mindig faragással járt. Ha ezt jól csinálták, akkor a tartószerkezet terhelhetősége nem változott (bizonyára voltak olyan payanda-k is, ahol a dekorálás káros hatással volt az épület statikájára. Éppen e miatt ma nem is láthatunk ilyen házakat).

Később az emberek úgy érezték, hogyha valami jól néz ki, akkor abból nem elég, ha csak néhány darabka ücsörög a házon kívül. Nem volt kötelező, hogy a payanda mindenképpen tartógerenda legyen. Lehetett az csak úgy magában is…

Elkezdődött az a korszak, amikor a payanda egyszerű díszelemként kezdett létezni. Nem tartott ő semmi, csak simán oda lett szögelve a tető és a fal találkozásához. Így megfordult a sorrend. Nem ő tartotta a tetőt, hanem a tető tartotta őt…a tetőtartót…

Sőt! Mára már eljutottunk oda, hogy a házak egy nagy részénél egyáltalán nem használnak hagyományos tartó gerendákat, így payanda-ra semmi szükség. De mégis, azért, hogy a ház szép legyen (a tulajdonos szerint), telepakolják payanda-val.

Az internet tele van olyan cégekkel, műhelyekkel, amelyek payanda-ra szakosodott. Úgyhogy mi is vehetünk egyet magunknak. Mondjuk otthonra, a hűtő fölé.