Törökország keleti részén, Şanlıurfában június 28-án 59 ˚C-ot mutattak a hőmérők.
Igaz, ezt úgy, hogy azokat a bizonyos hőmérőket a napon felejtették (még mindig jobb, mintha a sütőben felejtették volna).
De ezzel így is hivatalos lett: Dög meleg van Törökországban.
És így Isztambulban is.
Nagy szerencsénk van, hogy mindez a Ramadán után történt. Mert így kényelmesen főhetünk a saját levünkben. És ezúttal szó szerint.
Bár az az igazság, hogy Isztambul még egészen hűvösnek számít. Főleg a többi, dél-törökországi városokhoz képest. A hőmérséklet alig valamivel lépi túl a 30 fokot. Azaz kb. olyan, mint mondjuk Budapest.
Csakhogy itt nekünk van még két dolgunk, ami beleszámít a komfort-érzetbe.
Az egyik a tenger, míg a másik a 150 km-nél is nagyobb beton-dzsungel.
A tenger télen fűt, nyáron hűt. Így tanultuk az iskolában. Az a rész viszont kimaradt, hogy mindez milyen páratartalommal jár egyedül.
Napközben még tényleg jó, és kellemes. Főleg ha egy boszporuszi hajó oldalán ülünk (szigorúan az árnyékos oldalán), és a lábunkat felrakjuk a korlátra. És közben teázunk.
![Isztambuli hajókázás Isztambuli hajókázás](http://farm2.staticflickr.com/1073/753921943_105b17702a.jpg)
Ennél már csak az a jobb, amikor a hajón belül, a légkondicionált részlegben üldögélünk.
Ebből a szempontból kicsit érdekesek a törökök. Télen szeretik a fűtést a maximumra tekerni. És nincs olyan taxi, amiben ne lenne legalább 50 fok, amitől az ember már akkor izzadni kezd, ha csak az autó megállt előtte a piros lámpában. Mindez ugye téli kabátban.
Nyáron viszont ennek pont a fordítottja van: a török légkondi akkor jó, ha pingvinek potyognak belőle.
Ez így összességében azért elég fura: hidegben arra pazaroljuk az energiát, hogy meleg legyen, míg melegben meg arra, hogy hideg legyen. Valaki feltalálhatna már egy amolyan meleg-tárolót, ahova nyáron a felesleges fokokat be lehetne tenni, majd ezeket télen ki lehetne engedni.
De az igazán mókás az, ami este 6-7 után történik. Ilyenkor megy le a nap. És végre lehűl a levegő.
Az a sok pára, ami viszont napközben összegyűlt, ilyenkor kicsapódik. Az csak az egyik része, hogy a szekrényben a csomósodásgótlóval bőségesen ellátott fűszerkeverék is bazalt-keménységű lesz. De mivel a levegő tele van nedvességgel, nem lehet hova tovább izzadni.
Ilyenkor van az, hogy nincs is nagy különbség, hogy a zuhanyon belül, vagy kívül vagyunk.
Isztambul másik sajátossága, hogy ameddig csak a szem ellát, épületek vannak. Meg azon is túl. És azon is túl. No meg azon is túl. És ha esetleg elmentünk még azon is túl, akkor is még épületeket látunk.
![Isztambul, a végtelen város Isztambul, a végtelen város](http://farm3.staticflickr.com/2378/2438711385_5d5239dc2c.jpg)
Náluk pedig nem érvényes a télen fűt, nyáron hűt elv. Ezek a beton dögök mindig fűtenek. Mégse lehet belőlük hőerőművet építeni…
És nemcsakhogy hőkatlan keletkezik a házak között, de még a szelet is megfogják. Így az csak a Boszporusz közelében tud érvényesülni. A távolabbi kerületekben pedig olyan forróság lesz, hogy a tojást elég csak kidobni a 8. emeletről. Mire leér, garantáltan megsül.
Persze mi ezt lazán túléljük, hiszen van légkondi (mégha nem is mindig működik, illetve hűtés helyett inkább fűt). De viszont aki ilyenkor a várost járja, mert mondjuk turista… És ugye azt tudjuk, hogy Isztambulban bőségesen találunk hegyeket…
Nekik ajánlatos, hogy a mindenhol kapható vízből vásároljanak, és cipeljenek magukkal.
Szerencsére kisbolt szinte mindenhol van, így a legtöbb esetben elég csak a kicsi, 0,5 l-es palackból vásárolni. De ha amolyan elhagyatottabb helyre megyünk, akkor már bizony érdemes a nagyobb palackokból válogatni. Van 1-6 literesig minden kisboltban. Egyik-másikban 12 literes is…
Másik megoldás, ha az úgynevezett camel bag nevű találmányból veszünk egyet a hátunkra. Ennek jelentése, hogy tevepup. Ez pedig egy speciális hátizsák, amit teletölthetünk vízzel (vagy sörrel). Majd pedig menet közben egy csövön keresztül bármikor/folyamatosan ihatunk belőle.
A kisebbek is már 2 liter körüliek. De ebből is találunk jóval nagyobbakat is.
![Camel bag - Forrás: Alibaba](https://sc01.alicdn.com/kf/HTB1e.8WKVXXXXXXXVXXq6xXFXXXF/FACTORY-TOP-SELLING-camel-bag-hydration-backpack.jpg_350x350.jpg)
A példának használt képen látható verzió 2-3 literes. És legalább 3000 darabot kell rendelni belőle. Cserébe roppant olcsó: kb. 2.5 USD!
Ajánlat: Isztambul turistainfó – innivaló
Igen, nyáron mindenütt embertelenül klimatizáltak!
Házak, ameddig a szem ellát… Én 1989-ben voltam először fent a Çamlıca kilátóban. Persze este,mert az az igazi!
És már akkor a látóhatárig voltak a világító pontok, tehát az épületek lámpái! És ottjártamkor a város még csak 8 milliós volt!
Az isztambuli látképeden ott a Fenerbahçe stadion! 🙂