Török Törökországban

Törökország nagy! – sokszor ezzel szoktuk kezdeni…
Törökország hatalmas! – és ezzel szoktuk folytatni.

Törökország területe 780 580 km², és ezzel a világ 36. legnagyobb országa. Nagyobb, mint Európa bármelyik országa az oroszországi területeket leszámítva. Összevetve mondjuk Franciaországgal, ami azért már a térképen is jó nagynak tűnik, ő maga 547 030 km². Németország 357 340 km². Magyarország pedig 93 030 km². De legyen itt a sorban Vatikán is, aki 0,44 km² boldog tulajdonosa.

Oké, ezek a számok. Látszik, hogy Törökország jó nagy! Vagy ahogy a bevezetőben fogalmazunk: hatalmas!
De valójában mit is jelent, ha egy ország ennyire nagy?

Azt láthatjuk, hogy az európai országok közül jó néhánnyal ki lehetne tölteni Törökország területét. Egy olyan 100 000 km² körüli országból, mint amilyen Magyarország, 7 darab is elférne benne, és akkor még mindig maradna hely egy kisebb országnak. (Vatikán pedig 1,77 milliószor férne bele. De ezt csak a számok szerelmeseinek írom).

Tehát ha mondjuk 8 országot nézünk, az Európában 8 külön kultúrát, 8 külön nyelvet, és az euró bevezetése előtt 8 különféle pénznemet is jelentett. Sőt! Volt idő, amikor 8 különféle mértékegységet is!
Igaz, a törököknek simán elég volt Isztambul is, hogy többféle mértékegységet használjanak.

De Anatólia ennél sokkal tagoltabb, ahogy erre hamarosan jobban is kitérünk.

Ha tényleg látni szeretnénk, milyen nagy is Törökország, akkor legegyszerűbb ha végigmegyünk az észak-nyugati végétől (bolgár határ) a dél-keleti végéig (iráni határ).
Ez a Google szerint 6 km híján pont 2000 km. Amit szerinte 25 óra alatt meg lehet tenni. Jó hír, hogy most éppen nincsen dugó.
Persze ez úgy 25 óra, ha közben nem állunk meg egyszer sem. Így inkább reálisabb az, hogy 2 vagy még inkább 2 és fél nap.

Ha Budapestről indulnánk el nyugat felé, akkor 2000 km múlva nagyjából Barcelonában vagy Liverpoolban lennénk. És nem 2 és fél nap, hanem 2 és fél óra elég, hogy kijussunk az országból.

Gondoljunk bele, hogy ekkora távolságon mennyire különböző területeken is haladunk át!

Törökországban, azaz Anatóliában sincs ez másképp. Talán még változatosabb.
Anatóliában időszámítás előtt 10 000-től kezdve kisebb-nagyobb királyságok, és birodalmak helyszíne volt. Csak néhány olyan időszak létezett, amikor az egész kis-ázsiai egy országnak számított. Ilyen volt a Perzsa Birodalom, Nagy Sándor néhány éve, a Római és a Bizánci Birodalom hosszú évszázadai, és az Oszmán Birodalom. A többi időben a különböző országok, királyságok, nemzetek egymással harcoltak. De az egységes időszakokban is a különböző területek úgy-ahogy megtartották saját kultúrájukat, nyelvüket, vallásukat.

Így igazándiból ma nem lehet azt mondani, hogyha átmegyünk Törökország egyik végéről a másikba, akkor ugyan azt a Törökországot fogjuk látni. Sőt! Ehhez sokszor elég csak átmenni az egyik hegy másik oldalára.

Ahogy máshol is, a 20. század Anatóliában is átformálta a határokat. Az a hegy, ami korábban szinte áthatolhatatlan volt, most alagúttal 10 perc alatt átjárható. Az Isztambultól 1000 km-e levő falvak lakói könnyedén felköltözhetnek a legnagyobb török városba, oda járhatnak iskolába, dolgozni, stb… A távolságok és a terepviszonyok nem akadályok többé, az emberek keverednek.
Olyan ez, mintha különböző színű folyadékokat összeöntöttünk volna.

Ez újabb érdekes dolgokat teremtett. Mivel Törökország hatalmas, a tartományai is jelentős méretűek. Átlagosan 9 600 km²-es a területük. Legnagyobb Konya: 40 813 km², legkisebb Yalova: 850 km². Magyarország legnagyobb megyéje Bács-Kiskun: 8 443 km².
A tartományokban lakók, vagy az onnan származó embereknek saját nemzeti érzésük alakult ki. Mintha a saját tartományuk egy külön ország lenne. Mindenképpen más, mint a többi török tartomány, leginkább jobb.
És persze ott van az a másik, az X tartomány, amelyikben pedig azok laknak, akik a másik irányba mások, mint az összes többi török. Vagy ahogy a törökök lelkesen mondják: ott csak a hülyék laknak.

Tehát Törökországban ha átmegyünk egyik tartományból a másikba (vagy egyik völgyből a másikba), sok szempontból olyan, mintha egy másik országba mentünk volna.

Ezzel jön szembe az a sok minden, ami leginkább a 20. század végére volt jellemző.

Ekkor ugyanis nagyon sok ember költözött fel Isztambulba. A statisztika szerint Isztambul a mai 15 millió lakosa közül 11 millió első, második vagy harmadik generációs nem isztambuli.

Csakhogy ezek az emberek aktív kapcsolatot tartanak azokkal, akik otthon maradtak. Így nem lehet csak azt kijelenteni, hogy a vidékiek magukkal hozták a kultúrájukat Isztambulba, hanem ez fordítva is megtörtént, és még ma is zajlik. Isztambul elment Törökország legeldugottabb hátsó falvaiba is.
Nincs olyan hely, ahol ne találnánk egy 34-es rendszámmal kezdődő autót. Ez jelenti az, hogy a jármű Isztambulból származik.

De nemcsak az autók jutottak el a legkisebb településekre, hanem magukkal vitték Isztambul sok-sok jellemzőjét.

Ezek közül az egyik leginkább szembetűnő az építészet. Sajnos a mostani házakat úgy építik, hogy azok különlegesek legyenek. Hiszen mégiscsak egy 15-20 millió lakosú város legjobb háza akar lenni.
Szerencsére a török törvények (főleg a földrengések miatt) nagyon szigorú. Ez pedig azért erősen korlátozza a tervezők kreativitását. Így legalább a legvadabb ötletek nem valósulnak meg.
Ráadásul a kreativitás legtöbbször inkább odáig terjed, hogy a neon-rózsaszínt miként lehet ötvözni a neon-kanári-sárgával, míg az alakzat esetében inkább egymást másolgatják.
Így a modern isztambuli házak – bármennyire is próbálnak látványosan különbözőek lenni, végül mégiscsak mindegyik ugyan úgy néz ki.
Majd az emberek ugyan ezt a stílust viszik magukkal vissza a szülőföldjükre. Így ma már nemcsak Isztambulban, hanem Törökországszerte is a modern házak nagyon hasonlóan. Mindezt tovább fokozza, hogy azok, akik a 80-as években költöztek Isztambulba, most jutottak el abba a korba, amikor haza mennek a falujukba. Ott pedig házat építenek… Isztambul stílusban.

Érdemes megfigyelni mondjuk Trabzon környékét. Ez a fekete-tengeri város és körzete híres volt a faházakról. Ezek közül ma már alig találni valamit…

De hasonlóan van az élelmiszerekkel is. Igazán meglepő, hogy elmegyünk Isztambultól 1000-1500 km-et, és ugyan azokat a boltokat, szupermarketeket látjuk. És ha bemegyünk, pontosan ugyan azokat a dolgokat tudjuk megvenni. Ha megnézzük a sajt hátulján, akkor láthatjuk, hogy Isztambulban készült.

Ezzel pedig el is érkeztünk arra a pontra, hogy a török bárhova is megy Törökországba, az nem lesz idegen neki. Olyan, mintha csak otthon lenne. Olyan, mintha átment volna Isztambulban egy másik kerületbe.
Annál is inkább, mert egyébként az isztambuliak már akkor rettentő jól el tudnak tévedni, ha átmennek egy másik kerületbe.

Egy török élvezheti azt, hogy elmegy otthonról több száz km-e és tulajdonképpen minden ugyan olyan.
Ha reggel felkel, ugyan azt a reggelit eheti, mint otthon. Ugyan azok a boltok vannak, ugyan olyan piac van, ugyan azokkal a márkák, és ugyan azokkal az ételekkel találkozhat (kivéve a helyi specialitásokat). És persze ugyan az a nyelv, ugyan az a pénznem is.
És ha nincs szerencséje, még a szomszédja is ugyan az az ember lesz…