Sok e-mail érkezik, hogy az új (2011-es) török vízumok nehezen érthetőek.
Mivel itt a tavasz (kint éppen szakad a hó), és mindjárt a nyár is (mondtam már, hogy szakad a hó?), ezért átnézzük újra, hátha sikerül érthetőbbé tenni.
(Eredeti 2011-es törökországi vízumos írást itt találjátok)
Oké, legyen itt egy példa.
Verzió 1.
2012. március 1-én belépünk Törökországba. Kapunk egy 90 napos vízumot. Ami azt jelenti, hogy május 30-ig maradhatunk az országban.
Ez idáig még teljesen rendben is van.
Csakhogy, egy másik számolás is elkezdődik. Ez az a bizonyos 180 nap, ami alatt mi maximum 90 napot tölthetünk. Ez az időszak augusztus 28-án ér véget.
Normális esetben ezzel nem is nagyon kell foglalkoznunk, mert egy átlagos turista nem fog 180 napon belül ismét az országba menni.
Mi viszont jellemzően nem vagyunk normálisak. 😉
Verzió 2.
Úgyhogy nézzük meg azt az esetet, hogy még a 90 nap lejárta előtt elhagyjuk az országot, de még a 180 nap befejezte előtt ismét visszamegyünk.
A felső sorban az eredeti verziót láthatjuk. Azaz március 1-én lépünk be az országba, a vízum pedig május 30-ig érvényes. Csakhogy mi megzavarjuk a matematikusokat azzal, hogy 40 nap múlva, április 10-én hazamegyünk. Ezzel mi 40 napot elhasználtunk a 90-ből. Maradt még 50.
Na akkor mi most az első belépéstől számítva mondjuk 110 nappal ismét megjelenünk a határon, június 19-én. Mi veszünk egy új vízumot (hiszen az előző csak május 30-ig volt érvényes). Az új vízumunk is 90 napig lesz érvényes, azaz szeptember 8-ig.
Pedig nem! Mert közben pörög a 180 nap is, amiből nekünk már csak 50 maradt. Azaz hiába van 90 nap ráírva a szép bélyegre, hiába van lepecsételve, az csak 50 napig érvényes már, augusztus 8-ig!
És sajnos erről minket senki se fog értesíteni, legfeljebb akkor, ha mondjuk augusztus 9-én megpróbáljuk elhagyni az országot, de a határőr azt mondja majd, hogy van egy kis problémánk…
Persze a valóság sosem ilyen egyszerű.
Verzió 3.
Mi történik akkor, ha még az előtt megyünk vissza Törökországba, hogy az első vízum lejárt volna?
A felső sor az eredeti verzió. Azaz (inkább leírom többször is, minthogy összezavarodjatok) március 1-én érkeztünk, a vízum május 30-ig érvényes.
De az országot április 10-én elhagytuk. 40 napot használtunk el a 180-ból, és maradt 50.
No, akkor érkezzünk vissza most a 70. napon (az Úr miután a 69. napon megteremté a vízumot, látá hogy ezt még ő se látja át, ezért inkább a 70. napon lepihen).
Ebben az esetben még érvényes az előző vízumunk, simán bemehetünk. Az előző vízumunk május 30-ig jó. Ha ez nekünk is jó, vagyis annál tovább nem akarunk maradni, akkor nem kell semmit se csinálnunk. Kivéve, ha a határőr biztos akar lenni benne, hogy nekünk elég legyen a vízumunk, és vetet egy újat, de az már másik történet…
Amennyiben mi tovább szeretnénk maradni, mint május 30, akkor vennünk kell egy új vízumot. Ami szintén 90-napos. De mint a 2-es variációnál láthattuk, hiába lenne érvényes augusztus 8-ig, a 180 napunkból már csak 50 maradt. Ezért mi csak június 29-ig maradhatunk. Semmilyen módon nem maradhatunk tovább, még ha új vízumot veszünk, akkor sem.
Vezió 4.
Fenti verziókból kis sakkozással már eléggé jól el lehet boldogulni. Lényeg, hogy számolni kell a 180 napokat, és a 90-t is
Most viszont lássunk olyan variációt, amiről igazándiból nem tudjuk, hogyan is működik.
Mi van akkor, ha a 2-es verzió esetében nem júniusban, hanem a 180 nap lejárta előtt, mondjuk augusztus 18-án lépünk be az országba? A 180 napunk még nem járt le. Csak az első 90. Tehát veszünk egy új vízumot. Majd 10 nap múlva lejár a 180 nap. Most akkor mi van?
- Pánikszerűen elhagyjuk az országot?
- Titkos alagúton hagyjuk el az országot?
- Egy második 180 nap kezdődött?
- És ha igen, akkor annak melyik az első napja? Amikor beléptünk (augusztus 18), vagy amikor az új 180 nap kezdődik (augusztus 28)?
Szerencsére ezek a dolgok nincsenek pontosan leírva. Így már minden olyan, mint a bazárban: alkudni kell, aztán sok sikert!
Egyébként is, a mostani vízum rendszert nem könnyű átlátni. A határőrnek pedig a világ minden táján megvan a felhatalmazása, hogy maga döntsön az illető beengedéséről és kiengedéséről. Azaz, ő bármikor új vízumvásárlásra kötelezhet, vagy megtilthatja az országba bejutást. Bár mivel a vízum üzleti dolog, így valószínűleg kétes esetekben inkább az első variáció fog megvalósulni.
5. variáció.
És te hogy jártál? Vagy milyen egyéb ötleted van? Pl, ha 180 napot úgy osztjuk el két 90-napos vízummal, hogy minden páros napban belépünk az országba, páratlanon meg ki, szökőnapon (ez most volt) Bulgáriában teázunk. Vagy hova számít az, ha sokat álltunk a sorban, és kilépéskor már éjfél után pár perccel jár az óra. Vagy a macskáknak is 180 napos a határidejük attól függetlenül, hogy ők nem végeznek illegális munkát (egyáltalán, milyen munkát végeznek ők? látott már valaki olyan macskát, amelyik ébren volt??).
Hát én még ilyet életemben nem hallottam. Köszönöm a fontos infót. Anyukám elég gyakran jön minket meglátogatni, csak azt nem tudom most hogy a 180 nap lejarta után, mikor kezdődhet egy újjabb 180 nap számlálása. Lejár a 180 nap és utánna turistaként nem lehet belépni még egyszer az országba? Nem, ez nem valószínű. Viszont annyi seftes jár hetente évek óta. Eddig nem volt problémájuk. Most akkor majd lesz? De szép is a tartózkodásival az élet!!!! :)))
Nemnem, pont fordítva.
A 180 nap időtartalma alatt lehetsz max 90 napot. Ha a 180 lejárt, akkor lehet újat kezdeni. Csak az a 180-t kell kihúzni valahogy. 🙂
Aztán lehet, hogy ennek az lenne a célja, hogy egy adott illető 180 naponta csak 90 napot tartózkodhasson az országban, így vetnek véget a „kilépek aztán meg vissza” businessnek. Mostmár akkor ha 90 nap múlva kilép, akkor 90 napot valahol máshol kénytelen tartózkodni, csak aztán léphet vissza.
Igen, igen. Pontosan.
Fog ez menni. 🙂
jah, nem árt néha elgondolkozni… 😀
Igen, mert nagyon sok babysitter érkezett a keletebbre lévő országokból, akik illegálisan dolgoztak itt, csak jöttek-mentek amikor lejárt a vízum.
Igen, akik között sok az örmény. És most éppen „jót tesznek” az örményeknek Franciaországban. Nem ez az egyetlen változás e miatt.
hát kíváncsi leszek.
nekem most egy barátnőm van kint, összeköltöztek a török barátjával
Ti mit ajánlanátok neki a vízum helyett, amíg nem talál munkát? mert a vízummal akkor ezek szerint időnként haza kéne jönnie 3 hónapra :/
Amúgy azért azt is megnézném ahogy a kígyózó soroknál megnézi a határőr a korábbi vízum belépési dátumát aztán számolja a 90 napot majd a 180-at, és esetleg közben is volt egy újabb belépés és újabb vízum, és most 3adjára próbálna belépni az illető.
Bár gondolom ilyenkor kihívnának a sorból mint „problematic passenger”-t és egy pár tea és naptár mellett kiszámolnák, hogy mi merre hány méter.
Helló!
Erre való a számítógép, amiben benne van, mikor léptél be, mennyi időt voltál itt, stb…
Egyszer megnéztem hátulról, mit is csinálnak. Míg úgy néz ki, hogy az útleveledet lapozgatják, valójában a rendszerben nézik az adataidat. Közben pedig a kamera fényképet is készít rólad.
Ennek ellenére azért sok kényes része van ennek a 180-napos határidőnek, amit nem biztos, hogy a határőr is jól átlát.
Tartózkodási engedélyre választ megy a Pisti válaszával együtt.
Szia!
Ha van itt Törökországban bejelentett lakcíme és kellő mennyiségű pénz a bankszámláján, vagy valaki vállalja, hogy eltartja, akkor a vízum érvényességi idején belül kérhet „tartózkodási engedélyt” a rendőrségen. Ezt akár túrista státuszra is megadják, de elég borsos ára van…..illetve volt tavaly. Idén olcsóbban kaptam meg a hosszabbítást, de nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy „csak” hosszabbítottam, és tavaly beszedték a sápot, vagy idén olcsóbb lett. Ha ilyenje van, akkor az megfelel egy 1 éves vízumnak, avval akárhányszor átlépheti a határt. Ha hosszabbítani kell, azt a lejárat előtt 2 héttel kell kezdeményezni. Munkát nem lesz könnyű találnia, és túrista vízummal nem is kérhetnek a részére munkavállalási engedélyt. Ehhez mindenképpen vagy tartózkodási engedély kell, vagy munkavállalói vízum, amit szintén nem könnyű beszerezni.
Egy tartózkodási engedélyt minden további nélkül lehet kérni. Simán turistáknak is, ha tudod igazolni, hogy van elég pénzed (a kebab napi árfolyamát felszorozzák az ottartózkodási időddel).
Tavaly megújult a rendszer, és ez sokkal könnyebb, és sokkal olcsóbb lett. Most már pl. nem kell a Fatih központi kapitányságra bemenni, hanem elég csak a kerületibe.
Lehet 3, 6 és 12 hónapra kérni. Második oldalammal már 24 hónap is lehet. Azt hiszen 4x lehet meghosszabbítani.
Erről most nincsenek meg a legfrissebb adatok, így pontos infóért a rendőrséget kell hívni.
Pisti, CyberMacs köszönöm a segítséget!! és persze mindenkinek köszi a hasznos infokat 🙂
rögtön szólok is barátnőmnek, hogy nézze át ezt az oldalt 😉
szép hétvégét! itt süt a nap :p nálatok van még hó?
Ma esett… Pocsék idő volt. Pedig tegnap sütött a nap..majdnem..
kitartást! mindjárt küldjük a tavaszt. Bár meleg még itt sincs, de legalább a nap süt…legalábbis csütörtökig .. 😉
Köszönjük!
Néha azért látunk napot, mégha csak pár percre is…
Szia Pisti!
Te mennyi pénzért vettél tartózkodásit? turistára? Meg munkavállalóira? Naponta mennyibe kerül? Van erről valami infód? Vagy honlap ahol elolvashatom? Törökül is jó lesz.
Igazándiból ez az az oldal, ahol infót lehet keresni:
http://www.egm.gov.tr/
Találni már sokkal nehezebb…
Ez maga a külföldieknek szóló rész:
http://yabancilar.iem.gov.tr/
Itt van az engedélykérő formanyomtatvány is.
Ez pedig a randevúkérő oldal:
http://yabancilar.iem.gov.tr/randevu.html
Szia Orsi!
2011-ben 696,50 TL volt az ára (+150 TL a kék könyvecske ára) az 1 éves turista vízumnak. 2012-ben a hosszabbításkor csak 150 TL-t kértek ugyanezért (és természetesen a kék könyvecskét nem kellett újra megvenni)
Köszönjük!
De jó, hogy valaki emlékszik a pontos árakra! 🙂
Puskáztam…..be van írva a könyvecskébe mindkettő…. harç alınmıştır
Na de várjál! Az csak a könyvecske meg az adminisztrációs ár. Itt arról van szó, hogy neked kell egy igazolás is, hogy van elég pénzed (nem fogsz illegálisan kebabot árulni). Ennek van egy napi ára. Én 30 USD-re emlékszem. Így ha 180 napig akarsz maradni, akkor be kell mutatnod, hogy van 180 x 30 USD-d, ami 5400 USD-t jelent.
Ez a pénz nem veszik el. Csak lennie kell. Török számlán lehet. De olyan meg a könyvecske nélkül nem tudsz nyitni
Így igaz, ezt írtam. Tőlem nem kértek egyéb igazolást, mivel Jutka hivatalosan itt dolgozik. Török számlánk nincs, csak otthoni.
Gondoltam, hogy valami spéci státuszban vagytok. A fényképen alapján sem az a jólismert magyar bevándorlónak néztek ki (szőke, kék szemű, hosszú comb, meg ami még jól jön a bazárban az alkudozáshoz. 😀 ).
Na, hát ez jó kis kavar… az egyik unokatesó itt Izmirben a rendőrségen az útlevél osztályon müdür (vagyis külön irodája van 🙂 és egy emeleten van a yabanci részleggel, úgyhogy meg fogom tőle kérdezni és leírom ő mit mondott ezekkel kapcsolatban. Mert azért az mégsem járja, hogy új vízummal ne lehessen tovább maradni. Ugye?
Az jó ötlet, ha megkérdezed. És léci azt is, hogy lesz-e valami újítás az idén. Azt csipogják a sirályok, hogy valami megint változik.
Meg az oturma-t is kérdezd meg léci, mert az is gyakran visszatérő. Aztán kirakjuk mindkettőnk blogjába. 🙂
Azt mondják, a mostani rendszernek az a lényege, hogy ne tudjál új vízumot venni. Ugyanis nagyon sokan azt csinálják, hogy turistavízummal vannak itt (és még dolgoznak is!!), majd havonta-3 havonta átmennek a határon, és fordulásban vesznek is egy új vízumot.
Így viszont hiába mész ki, nem jöhetsz vissza. Várni kell 3 hónapot, ami megnehezíti a munkát.
– Csókolom, kérek egy sajtburgert,
– Pillanat, csak lejárt a vízumom. Kiugrom az országból, és röpke 90 nap múlva már itt is vagyok. Addig várjon türelemmel.
Én most nem hosszabbítottam meg decemberben a tartózkodásit, mondván hogy majd ha idén összeházasodunk meghosszabbítom illetve kérek újat az új nevemmel (mert ugye itt nem tarthatom meg a lánykori nevemet fel kell mellé vennem a férjemét is).
Februárban voltam otthon 3 hetet és a még érvényes korábbi mellé most vettem egy újat, de nem szólt semmit a határőr, mondtam neki, hogy van egy új vízumom tessék szíves azt lepecsételni. Nézte a gépet, mondta milyen szépen beszélek törökül és hogy mondjak olyan szavakat, amik ugyanazok magyarul is 🙂 és beengedett simán.
Mit kérdezzek meg pontosan a tartózkodásival kapcsolatban?
Most olvastam a követség honlapján, hogy aki tartózkodásival van itt be kell jelentkeznie a SGK-nák (korábban SSK) mert az az elv lesz, mint otthon, hogy valahogy biztosítva kell lenned. Itt a link: http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/TR/hu/Hirek/12-02-20valtozoTRtbszab.htm
Azért a végére odaírták, hogy ez ám még változhat (kvázi ne vegyünk rá márget, hogy ez így is lesz 😀
Hu, ez fontos. Hol és hogy kell bejelntkezni az SGK-hoz?
Azt sajnos nem tudom, de ha elmész hozzájuk biztos megmondják. Csak akkor kell, ha nem vagy sehogy se biztosítva (férjed stb. által) de akkor fizetni is kell valami havi 200 valahány TL-t.
Mi most tervezzük a házasságot. Magánbiztosítást akartam vásárolni, aztán elvetettük, mert a leendő férjem angol állampolgár, Anglia és Törökország között meg van megállapodás és egyébként házasság után az ő biztosítása engem, mint feleségét is fedez.
De ezzel nem várhatok, megyek és a jövő héten elintézem. Mondjátok már, hogy nem valószínű, hogy még márciusban megbüntetnek! Légyszi.
200 TL azért eléggé magas… Nekem a magánbiztosításom kevesebb, és az érvényes külföldre is, no meg nem utolsó sorban az ellátás minőségében is van némi különbség.
Ezzel kapcsolatban szeretnék neked e-milt írni, de sehol nem találom a címedet. Ha dobsz rám egy mailt priviben, nagyon megköszönöm.
Pedig annyi helyen van a címem (most éppen egy sem jut eszembe….).
cybermacs@isztambul.info
De azért ment az e-mail is. 🙂
Nos, ma este felhívtuk közvetlenül Izmir Yabancılar Şube Müdürlüğü müdürt és megkérdeztük a vízum dolgot: az új törvény, vagyis, hogy 90 nap tartózkodás után nem lehet 90 napig belépni 2012. február 1-jén lépett csak hatályba (vagyis nekem most szerencsém van) tehát ezután, ahogy Cyber is írta számolni kell a 90 és a 180 napot is. Vagy tartózkodásit kell kérni, amihez havi 300 dollárt kell bankszámlán bizonyítani (vagyis egy évesnél 12×300), amihez internetes bankszámlakivonatot is elfogadnak (elvileg).
Érdekes az, hogy 2012-őt mondanak. Pedig tavaly már működött a rendszer… Ki látja ezt át?
Sziasztok.
én novemberben hosszabbitottam meg a tartozkodasıt, semmı macera nem volt. Addig lehet hosszabbıtanı amıg hely van a kıskönyvben. Az ıdö (honap vagy év), pedıg csak a pénztöl függ, de max 5 év lehet. Havı 300 dollar a tarıfa 🙂 Ha nıncs valakınek bankszamlaja akkor elfogadnak (legalabb ıs Antalyaban) pénzvaltası bızonylatot, amıt barmelyık dövızben be lehet szereznı.
A kıskönyv ara 150 lıra volt novemberben.
Itt egy link, ahol a törvény száma is bent van: http://www.ankaradanismanlik.com/duyurudetay.php?id=573
İstambulban is elfogadjak a penzvaltasi bizonylatot.
Sziasztok! Én sikeresen átéltem a határőr az Úr című jelenetet! Szept.22-én vásárolt vizumommal szerettem volna belépni ismét febr.29-én hogy letöltsem a fennmaradt 10 napomat a 90-ből. a 180 napom érvényessége márc.19-én jár le! azért is jöttem volna hogy tartózkodási intézzek,majd a határőr bebizonyította,hogy ő mindent jól tud és közölte,hogy a vízumom amit vettem szept.22-én 3 hónapig érvényes. csak nem tudom akkor miért engedtek ki és be jan.4-8-ig és febr. 15-én is kiengedtek az országból. hátradőlve székében közölte,hogy vegyek új vizumot vagy nem enged be az országba!!! mit volt mit tenni megvettem. 🙂
Hmm… még mindig nem jó…
De majd csak belejövünk! 😉
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a határőrnek igaza volt.
Ugyanis az a vízum, amivel te beléptél, az csak 90 napig érvényes. Márpedig Szeptember 22-től 90 nap az pontosan december 21.
Csakhogy ez csak az egyik dolog, amire figyelni kell. Ez az időtartalom.
De van egy másik 90 nap is, a darabszám.
Mégpedig az, hogy te a belépéstől számítva 180 napon keresztül (március 20) összesen 90 napot tölthetsz el. Függetlenül, hogy hányszor lépsz ki és be, hány vízumot vettél, stb..
A két dolog egymástól független, külön kell számolni!! És mindkettőt figyelembe kell venni!!
Kéne írni egy vízumszámolós programot…
Ahha, igen, zseni vagy. Ha a blogodon keresztül el lehetne erni a vízumszámolós programot, akor mindenki beirogathatná, hogy mikor jött, mikor ment, mikor jönne vissza, hányszor stb …enter és kidobná a program, hogy hany napot maradhat még vagy már minuszban van és spuri kifelé. Csak a melódat sajnálnám, ha juniusban pl kitalálják, hogy valahogy máshogyan mégis jobban lehet szűrni az illegális munkavállalókat és az egész vízumszámolós dolgot megszüntetik.
Na majd meglátjuk, mit lehet tenni. 🙂
De most már biztos, hogy a készülő wikibe is kell vízum szekció.
Abban én mondjuk nem hiszek, hogy bármilyen rendszer, aminek köze van a világ bármely kormányához, valaha is egyszerűsödne… 😛
Es teszem hozza nagyon nagy szerencséd volt, hogy bár az országot el kellett volna hagynod dec 21-én, te nem tettted, hanem kiléptél és vissza január (!!!) 4-én. Az én amerikai ismerősömet 4 (!!!) nap késésért (túlmaradásért- for overstay) 6 hónapig nem engedték vissza.
Bizony!
Ráadásul olyankor az ember felkerül a fekete listára, és legközelebb már csak a Budapesti Török Követségen lehet vízumot kérni.
sziasztok lenne pár kérdésem a visummal kapcsolatba
Én voltam mint turista június 15 -22 8 napot ,aug 2-13 12napot, szept 14-28 14 napot,okt31- november 7 7 napot,febr 10-18 8 napot az összesen akkor most mi van hány napom van még vissza.NAGYON nem értem a rendszert.Szerelmes lettem és most nyáron szeretnék lent dolgozni alanyán.Márzius 21.én repülök vissza alanyára de nem értem hány napig maradhatok munkát intézni.februárban vettem uj vizumot ez volt a harmadik visumom.ÉS HA VAN MUNKÁM AKKOR OTT IS TUDOK munkavállaloit intézni vagy csak magyarországon vagy mit tanácsoltok mit tegyek.BESZÉLTEM a budapesti török konzullal de nem mentem vele sokra.
Kedves Judit
én tavaly csak magyarorszagon tudtam elintéznı a munkavallalasıt. Idén remélem egyszerübb lesz. Mındıg valtoztatnak valamıt, remélem ıdén megoldhato lesz törökbe is.
Te most már kint vagy, így neked onnan is mennie kell.
Szia!
Semmi gond, más sem érti. 🙂
Holnap már lesz fent egy kis számoló programféleség, és reméljük, egyszer valaki ír majd egy rendes programot is. 🙂
Na most.
Az első fontos, mikor léptél be először az új rendszerbe? Június 15. Ettől számítva 180 napig használhatsz el 90 napot. Ez már le is járt december 12-én.
Ezzel nem is kell most már foglalkozni. 🙂
Ha jól látom, akkor december 12 után legközelebb február 10-én léptél be az országba.
Ekkor elindult egy másik 180 napos számolás. Ez azt jelenti, hogy augusztus 8-ig összesen 90 napot tartózkodhatsz (a turista vízummal). Te ebből 9 napot használtál el (mert 10-én is az országban voltál).
Maradt még 81.
E mellett vettél egy 90-napos vízumot február 10-én. Az pedig május 10-ig érvényes. Ennyi, nincs több misztikum. 🙂
De azért összefoglalom, hátha segít (és hátha nem tovább ront…).
Neked most augusztus 8-ig maximum 90 napod van, amit az országban tölthetsz. Függetlenül, hány vízumot veszel, stb…
E mellett mos neked van egy 90-napos vízumod is, ami pedig május 10-ig érvényes. Függetlenül, hogy ott vagy az országban vagy sem.
A kettő egymástól függetlenül van, de mindkettőnek meg kell felelned. (ahogy a matektanárunk mondta mindig: egyik körte a másik alma, nem keverjük őket össze).
Hivatalosan a turistavízum nem hatalmaz fel téged arra, hogy munkát keressél. E mellett a turistavízum nem jó semmire, csak fotózásra (de már a professzionális fotózásra sem). Bármilyen hosszabtávú tartózkodást is szeretnél intézni, azt hivatalosan csak Budapestről lehet. Hivatalosan neked nem adhatnak semmilyen tartózkodási vagy munkavállalási engedélyt Törökországban (ezért van csak egy ilyen ablak a rendőrségen).
A munkavállalói vízum önmagában nem elég, ehhez kell egy tartózkodási engedély is.
Minderről bővebben a törökországi magyar követség oldalán:
http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/TR/hu/Konzuliinfo/munkavallalas.htm
Sok sikert! 🙂
Nos, újabb vízumos élményekről számolhatok be:
május 18-án ismét beléptem az országba a február 25-én vásárolt vízumommal (kb. 2 hónapot voltam itt február után, majd kiléptem április végén, tehát van még kb. 1 hónap a 3-ból, de most már tartózkodásit hosszabbítunk) és minden simán ment 🙂 Nem vetettek velem új vízumot, csak azt kérdezte, melyik vízumot pecsételje 🙂 Úgyhogy a fent említett rendelet tényleg csak februártól él, hiszen nekem volt egy másik vízumom, amit decemberben vettem, tehát ha azt nézi, (és az új rendelet szerint hiába vettem új vízumot, akkor is a korábban vettet, a még érvényeset kellene néznie) már nem engedhetett volna be. De csak a februári vízumot vette figyelembe. Vagyis februártól él a rendelet.
Nah, hát azért jó érezni, hogy vannak, akik itt is figyelembe veszik (néha) és értelmezik is a törvényeket 😀
Decemberben mikor vetted a vízumot?
Elvileg ha 18. előtt vetted, akkor már lejárt a 6 hónap.
De akárhogy is, jó, hogy sikerült átjutnod! 🙂
Húh, Te aztán gyorsan átlátod a helyzetet 😀
Dec. 12-én vettem, de még azzal nem járt le a 6 hónap, majd csak júniusban valamikor, nem? De mindegy is, mert a 3 hónap tartózkodás már lejárt vele. Vagyis azzal nem léphettem volna be.
A korábbit semmiképpen sem használhattad volna, mert az ugye lejárt. A problémás rész – és ez ami minket leginkább izgalomba hoz, meg ettől hullik a hajunk olyan romantikusan – az a bizonyos fél év, amin belül max 90 napot lehetsz.
A kérdés persze az, hogyan számolják a fél évet? 365/2? 6 hónap? 6*30 nap? Ezek bizony nem ugyan azt az értéket adják.
December neked az első hónapod. Gondolom ezért engedtek vissza. Mert a féléves visszanemgedünk az május 12-én járt le. Azaz nagyon közel voltál ahhoz, hogy azt mondják, sátorozzál pár napot itt a reptéren.
Az a gond, hogy a pontos szöveget egyikünk se látta, csak egy fordítást. Ami valószínűleg egy olyan török-angol fordításon alapul, amit a fordító személy félúton megunt, majd elment teázni, és nem tért vissza.
Ezért lényeges információk hiányoznak.
Megjegyzem, hogy nem biztos, hogy a határőr is megkapta azokat a lényeges adatokat, így ő tőle függ, hogyan számolja a fél évet.
Vitatkozni pedig nem érdemes, mert ha nem enged be, majd talál másik okok, amiért visszaküldhet.
A törvény nem 6 vagy 3 hónapról, hanem 180 és 90 napról beszél. Sőt a vízumon magán is 180 és 90 nap áll.
Itt a link az eredeti törvényről törökül: http://www.edb.adalet.gov.tr/Ymb/pdf/497.pdf
a tartalomban, vagyis az első oldalon a harmadik törvényre kell kattintani (5683 kezdetű, a sok aláírás után van a lényeg) és itt egyértelműen napokról van szó. És a végén (madde 3) miszerint 2012.február 1-jén lép hatályba.
Vagyis a december 12-én vett vízum június 9-ig érvényes (25 hét és 5 nap, vagyis 180 nap), sztem.
A törvény egyértelmű – hogy ki nem kapta meg (vagy nem tudta elolvasni a határon 🙂 az más kérdés.
Ó szuper!
Ezt nagyon köszi!
Így azért sok minden világos lett.
Egy unalmas napon majd végigolvasom. Remélem, addig nem változtatják meg! 🙂
Ja, aztán mehetünk, lobogtatva a törvényt a határon 😀 Jobb ez, mint egy jogi egyetem! TÖRÖKÜL 😀
Úgyis mindig olyan unalmas a határátkelés… várakozás és várakozás… Most már aki kedvet kap, kalandozhat is! 🙂
Sziasztok, végigolvastam mindent, és lehet, hogy az én szövegértésemmel van baj, netán rosszul kezelem a törvények rugalmas értelmezését, de nem tudok válaszolni a saját kérdéseimre. Szóval: Azt értem, hogy 180 napos turistavízummal eltölthetek 90 napot Törökországban. Ezt én ápr. 1-jén vettem, okt. 1-jén jár le. Addig összesen 90 napot fogok ott tölteni. Október 1-jén el kell jönnöm, és csak 180 nap (90 nap??) elteltével mehetek vissza újra turistavízummal? Vagy vehetek tartózkodási engedélyt? Most beszéltem a budapesti török nagykövetséggel, az úriember játékos magyarsággal azt mondta, hogy nem adnak nekem tartózkodási engedélyt, csak ha munkavállalási engedélyem van. De szerintem azt nem adnak turistavízumra. A kígyó tehát a saját farkába harapott. Vagy ha visszajövök, Pesten, a nagykövetségen (és csakis ott) tudok venni tartózkodásit?
Köszönöm.
Helló!
Az első fele teljesen oké. Te április 1-én léptél be az országba. Innentől számítva 180 napig (ez szeptember 28) te max 90 napot maradhatsz. Április 1-től a 90 nap június 30-án ért véget. Azaz ha még Törökországban vagy, akkor máris 2 nappal túllépted a tartózkodási idődet.
Ez a 90/180 nap csak a turista vízumra vonatkozik. A tartózkodási és a munkavállalási teljesen más dolog.
Elvileg a turista vízum nem jó semmire. Azzal nem lehet tartózkodásit kérni (más dolog, hogy mindenki azzal kéri).
Külföldről nem tudsz tartózkodásit kérni, hacsak nincs valami komoly indokod (házasság (ez azért eléggé komoly dolog), iskola, munka, stb…
Tartózkodásit csak Törökországban tudsz, amihez kell lakcím. Lakcímhez meg tartózkodási, meg ilyenek. Szóval első körben valami jóbarátnál kell lakni.
E mellett a tartózkodásihoz neked annyiszor X lírát be kell mutatnod, amennyi időre kéred a tartózkodásit. Az X most nem tudom mennyi, de jóval olcsóbb, mint pár éve volt. Meg az adminisztrációs költés is kedvezőbb lett…
A munkavállalóihoz elengedhetetlen a tartózkodási. Ahhoz, hogy egyáltalán kérhessél munkavállalót, kell lennie egy érvényes tartózkodásinak legalább olyan hosszan, mint amennyire a munkavállalóit kéred (pl. ha fél éves munkavállalói vízumot kérsz, akkor a tartózkodásit is legalább fél évre érvényesnek kell lennie. + a munkavállalóit 1 hónap, míg elbírálják).
Otthonról ez kicsit egyszerűbb. Mert ha van egy cég, aki téged akar alkalmazni, és meg tudja indokolni, hogy miért te kellesz neki, amikor van 80 millió török, akkor ő ír erről egy papírt. Te ezzel bemész a követségre, ott kitöltöd a lapokat. És akkor onnan megy minden Ankarába. Ha pedig megadják a zöld utat, akkor kapásból kapsz tartózkodásit, meg munkavállalásit is.
Azt ne kérdezd, hogy ilyenkor mi van a lakcímmel… 🙂
Remélem, ez kezdetnek már jó lesz, és el tudsz indulni valamilyen irányba! 🙂
Sok sikert!
Értem, köszönöm. Neem, itthon vagyok még 😀
Akkor az a fele is jó volt, ahol azt írtam, hogy csak 90 vagy 180 (melyik??) nap után mehetek vissza újra turistavízummal?
Már kezdtem izgulni…De megnyugodtam. 🙂
Ha április 1-én léptél be, akkor szeptember 28-ig használhatod el a 90 napot. Ez az időszakasz a 180 nap.
Mindegy, hogy a 90 napból mennyit használtál, szeptember 29-én újra indulhat a 180 napot.
Azaz ha elfogyott a 90 napod, akkor szeptember végéig kell várnod.
De ez csak a turista vízumra vonatkozik.
Akármilyen bármilyen más vízumot is szerzel, azzal rögtön bemehetsz az országba.
Sziasztok!
Nagyon jó a blogod, sokat olvasom, én is írtam amíg kint voltam ERASMUSon a nyáron, aztán kicsit lelankadt a blogom.
Szeretném megosztani,hogy velem mi történt, nehogy más is így járjon. Márciusban vettem egy vízumot. Ezután 2×4 napot töltöttem az országban. Aztán június 20-án kimentem Antalyaba szeptember 12-ig. Vettem is új vízumot júniusban nehogy gond legyen, de sajnos lett, mivel az új vízum nem írta felül a régit, így kijött, hogy 180 napon belül 93 napot tartózkodtam az országban. Így 3 nap tútartózkodási díjat kellett fizetnem, ami nem kevés 210 líra volt kb 26000HUF. Most nagyon el vagyok keseredve, mert lehet, hogy emiatt ki is tiltottak az országból pénteken megyek megkérdezni, de a telefonba azt mondták ez akár lehet 1-5 év is!!! A barátom kint lakik Törökországban és elég kellemetlen lenne, ha tényleg ez történne.
Szeretnék érdeklődni, hogy ha kint tartózkodási engedélyt szeretnék kérni hány forintot kell naponta bemutatnom? Vagy hol találok erről információt? Szeretnék később kint dolgozni, de most eléggé megijedtem és elég reménytelen a helyzet. Először csak turista tartózkodási engedélyt szeretnék, aztán később ha találok melót munkavállalóit.
Köszönjük! 🙂
Tudom, ez a számolás nem egyszerű dolog… 😛
Június 20 – szeptember 12 között 84 nap van. Azt írtad, hogy ezen felül még 2×4, azaz 8 napot töltöttél az országban. Ez viszont 92 nap (a határokkal együtt ez akár 93 is lehet). Így jól számoltak a határon.
Más dolog, hogyha te mondjuk március 1-én léptél be az országba, akkor a 180 nap augusztus 28-án járt le. Viszont ha március 16 után, akkor a szeptember 12 még pont beleesik a 180-napos tartományba.
Amit sajnos nem tudunk, hogy mi van akkor ha a 180 nap akkor jár le, amikor éppen kint tartózkodsz…………
Azt nem hiszem, hogy ezért a pár napért kitiltottak volna az országból. Amilyen „egyszerű” a számolás, szerintem naponta félmillió ember jár úgy, mint te. Törökország pedig biztosan nem akar elveszíteni egyetlen turistát sem. 🙂 Meg az ilyen dolgokat azért bele szokták írni az útlevélbe is.
A legbiztosabb azért mégis az, ha a budapesti Török Követséget keresed meg személyesen, hátha ott rá tudnak nézni az adatbázisra, van-e valami megjelölés az útleveled mellett.
Hivatalosan egyébként a túltartózkodásnál (ha nem vészesen sok), akkor a határon felvehető vízumot veszíted el, és onnantól kezdve már csak a követségen kérhetsz.
Én úgy emlékszem, hogy napi 30-40 USD-t kell felmutatni. De erről meg kell kérdezni a rendőrséget (vagy a követséget), mert az infó nem biztos, és régi is. Nekem sose kellett igazolnom, mert én török állampolgár házastársa vagyok. Cserébe fizettem 1000 TL-t minden évben. Ez az idén már olcsóbb lett. 🙂
sziasztok februárban egy hetet töltöttem itt aztán március 12 jöttem majd ápr 18 hazamentem majd junius 2 óta itt vagyok én 90 napos turista vizumom letöltöttem és vásároltam kék könyvet 3 hónapra amire okt 5 én lejár és én alanyán tartozkodom bementem a rendörségre ahol ujabb honapokat szeretem volna vásárolni de a rendör úr közölte ne vegyek mert ha haza megyek és lejár a kis kék könyvem nem baj mert a határon ujabb 90 napos turista vizummal beléphetek és csak utána csináltassak ujabb kék könyvet .Ez valóban ennyire egyszerü lenne kérlek segitsetek mit tegyek csak 2 hétre utaznék haza és nem szeretném ha nem engednének vissza.
Helló!
Akárhogy is számolom, te a 180-napos tartózkodást márciusban megkezdted, akkor az augusztusban lejárt. Azaz te valamikor augusztus elejétől már újra használhatod a 90 napodat.
Ha jól vettem ki, akkor te július 5 körül vetted a kék könyvet. Azaz az augusztus utáni napokat azzal töltöd. Így valóban nem szükséges újabb kék könyvet venned, mert amikor visszajössz, akkor már megint vehetsz sima turistavízumot. Azzal pedig újraindul a 90 és a 180 nap is.
Csak egy megjegyzés: igazándiból a turistavízumot nem lenne szabad ilyenekre használnod. A kék könyvhöz neked speciális vízumot kellene kérned a budapesti Török Követségen. De hát ez Törökország, ahol így (is) mennek a dolgok. 🙂
Sziasztok!
Nekem az lenne a kérdésem, hogy 2011 nyarán csináltattam először tartózkodásit Antalyaban(kék kiskönyv), aztán még hosszabbítottam Kütahya-ban és Izmirben. Ugye minden városban újra kellett. Erasmussal tanultam mindhárom városban. Hallottam olyat, hogy csak háromszor lehet hosszabbítani, de olyat is olvastam itt feljebb, hogy amennyi hely van a kiskönyvben. Ez igaz? Ha nem akkor a háromszori hosszabítást úgy értsem, hogy még egyszer megtehetem, vagy már a három várossal ez kilőve? Tehát ha én kimegyek most turista vízummal és a párom vállalja hogy eltart, akkor hosszabbíthatok minden egyéb variálás nélkül? Aztán pedig a munkavállalási vízum ügy is könnyebben fog lefolyni.
Köszi előre is
melaniraj
Helló!
A négyszeri hosszabbítást azt hiszem a követség weboldalán olvastam. De persze ez azért nagyon sok mindentől függ. Pl. ha Erazmusszal voltál, akkor egészen biztosan más kategóriában vagy, mintha csak sima turista lennél. E mellett a beházasodott külföldi állampolgárok is más kategóriában van. No meg ez attól is függ, aki neked a papírt adja majd. Leginkább tőle függ.
A pontos információt biztosan nem tőlünk fogod megkapni. Mi max. tippelni tudunk, ami sajnos nem jelent semmit.
Azt javaslom neked, hogy azt a hivatalt keres meg (vagy a párod), és tőle kérd a pontos információkat. Meg azt is, hogyha nem lehet hosszabbítani, akkor mit lehet tenni.
Meg ha már itt tartunk, akkor ezúton üzenem az összes török Rómeónak, hogy ne a csillagokat tessék lehozni az égről a magyar lányoknak, hanem a vízumot intézzék el!!!
„Meg ha már itt tartunk, akkor ezúton üzenem az összes török Rómeónak, hogy ne a csillagokat tessék lehozni az égről a magyar lányoknak, hanem a vízumot intézzék el!!!”
Eddig is csúcs volt a vakered,de ezzel a szöveggel most akkora király lettél,mint az Erciyes Dağı!! 🙂
Kedves CyberMacs !
Nem tudom Te tudod-e a választ,ha én nem akarom 3 év után felvenni a török állampolgárságot(férjem török) Meddig tudok hosszabítani tartózkodási engedélyt?Gondolom ameddig akarom hisz a férjemmel élek,csak nem szeretnék állampolgár lenni.
Válaszod köszönöm!
Kedves Judith!
Én nem tudok időkorlátról, sem kényszerről. Amikor sorban álltunk, előttünk egy nő azt mondta, 10 éve próbálkozik. Másik szempont pedig, hogy a tartózkodásidért minden évben fizetsz. Melyik török ne örülne annak, ha fizetsz.
Másrészről viszont, bár nem akarom magánügyekben turkálni, az állampolgárság felvétele jó dolog. Kivéve persze, ha e miatt hátrányba kerülsz egy másik országban. A kimlik felmutatása mindjárt 20% kedvezményt jelent a bazárban. A rendőrök is kedvesebbek, stb… E mellett indulhatsz az elnökválasztáson. 😉 Meg vehetsz részletre betonkeverőt.
Türkiye’de yabancı çalışma izni http://www.calismaiznial.com/
Türkiye’de yabancı çalışma izni oturma izni http://www.calisma-izinleri.com/