Metrómegálló a tenger felett

Kisebb hírveréssel, mint a Marmaray, átadták Isztambulban azt a metrószakaszt is, amelyik az Aranyszarv-öböl felett megy át. De nemcsak, hogy átmegy a tengeröböl felett, hanem meg is áll! A metróból ki lehet szállni, meg visszaszállni, meg… nem. A bungee jumping nem megengedett!!

Kipróbáltuk!

Mármint a ki és beszállást az Aranyszarv-öböl felett. Nem a bunglee jumpingot.

Isztambul 2-es számú metrója, ellentétben a megszokott módszerekkel, nem a víz alatt, hanem felett keresztezi át az Aranyszarv-öblöt. Ennek oka lehet az is, hogy tanultak a Marmaray esetéből (ahol lassan már egy új múzeumot kell építeni a föld alatt talált régészeti leletek elhelyezéséhez), vagy mert így jobban néz ki, vagy mert nem akartak már tovább ásni.

Isztambulban annyi hegy van, hogy már a bazárban is árulnak belőle (csodatévő fűszer néven). Ez pedig a metró építését is jelentősen befolyásolja. Pedig igazándiból nem hegyből van sok, hanem völgyből. Isztambul sokkal inkább egy 100-150 m magas szikla, ahol a tengert lent felejtették a pincében. A házak (meg az emberek, és autók is, no meg a macskák) ezen a felszínen helyezkednek el. Így ha azt akarjuk, hogy a metró a tenger alatt menjen át, akkor az állomásokhoz több, mint 150 m kellene lefelé haladni. Ehhez pedig már nem elég a mozgólépcső. Sokkal inkább mozgó ágy, és mozgó büfé lenne szükséges.

Az Aranyszarv-öböl felett áthaladó metró esetében, a „szárazföldi” megállóhoz pl. 55 m-t kell lefelé haladni. Ehhez 5 és fél mozgólépcsőt használtak. A domb pedig 75 m magas. Azaz a metró még mindig 20 m-el van a tengerszint felett. Ez pedig jó hely egy kis fotózáshoz! 🙂
(a híd valójában nem 20, hanem 32 m magasan van, tehát a dombtetőnek is valahol 100 m körül kell lennie)

A teljes híd 65 m magas lett volna. De az UNESCO nagyon nem örült ennek. Így végül csak 50 m lett. Az egyébként 936 m hosszú híd közepére pedig egy metró megállót tettek. Ami nemcsak a turistáknak jött jól, hanem megoldja azt a problémát is, hogy a nagyon keskeny parton hova lehetne neki helyet szorítani.

Ennyit a történelemről és a technikai adatokról. Ideje lemenni a mélybe, hogy feljussunk a hídra!

Mivel a történelmi belváros az izgalmasabb látvány fotózás szempontjából, így a Yenikapı irányából indultunk el a metróval. Természetesen jó előre befűtve a fényképező gépet. Hiszen csupa izgalom, hogy a metró nemcsak egyszerűen kimászik a felszínre, hanem mindjárt a „levegőben van”. Erről a kijutásról egy videót is készítettünk.

[iframe src=”//player.vimeo.com/video/92124822″ width=”500″ height=”375″ frameborder=”0″]

A film elején jól látható, amint az izgalmas sötétségben az izgalmas lámpák csak úgy elsurrannak mellettünk. Majd hirtelen kijutunk a felszínre, ahol ránk vár az izgalmas panoráma. Meg a néni, aki bemondja, hogy jön a megálló. Ha esetleg valaki le akarna szállni.

Úgy döntöttünk, hogy mi is ebbe az esetleg csoportba tartozunk, majd egy zsupsz hang kíséretében áttranszformáltuk magunkat az ajtó másik oldalára. Persze, miután az hajlandó volt kinyílni. A metró sem volt rest, ő egy zsümmmm hang kíséretével beszáguldott a túloldali alagútba. Erről is lesz egy videó lejjebb, mert mi pedig utána száguldottunk!

Tehát itt vagyunk, a változatosság kedvéért nem két kontinens között a sötét tenger alatt, ahogy a Marmaray esetében, hanem egy majdnem két kontinens között a napfényes felszínen. És kivételesen a Google sem akar minket arról meggyőzni, hogy esik a hó.

Egyébként az isztambuli taxisok egy része simán eladja az Aranyszarv-öböl túloldalát Ázsiának, amire üzleti szempontból azért érdemes odafigyelni, mert a valódi Ázsiába való átjutás 3-4 líra plusz költséggel jár, míg a mű Ázsiába ingyen lehet bejutni.

Szóval itt vagyunk Európa és Európa (mű Ázsia) között, fent a levegőben. Csodás kilátással a történelmi városra, a Galata-toronyra. A távolban pedig megláthatjuk az igazi Ázsiát is. A közelben pedig egy nem túl tiszta ablakot, ami jelentősen rontja a fényképezési lehetőségeinket.

Ennek az ablaknak több szerepe is van, azon kívül hogy jól néz ki. Pl. zavarja a bungee jumpingozókat, és az öngyilkossági kísérletezőket. Bár a 30 m-es magasság nem túl látványos egy leugráshoz, de azért jócskán megzavarja a hajóforgalmat és a vérkeringést is, ha esetleg valaki a kiterülés eme verzióját választaná.

Mindemellett a hajlított üvegfal védelmet is nyújt eső, hó, szél és éhes sirály ellen is. Tehát nem rossz elgondolás, csak a fényképezést zavarja. Bár lesz egy híd is, amivel át lehet menni a metró felett a másik oldalra, ahol már jó lesz a kilátás. Vagy pedig a híd oldalán lévő gyalogos folyosóra is ki lehet menni, ahonnan megint tudunk fényképezni.

E mellett az is kiderült, hogy a fő fotóalanyok (AyaSofya, Topkapı palota, stb…) túl messze vannak ahhoz, hogy tényleg érdemes legyen idáig eljönni fényképezni. És annak ellenére, hogy a Marmaray esetében a két kontinens közötti nagy sötétséget sikerült megörökíteni, annak a képnek valahogy nagyobb volt a varázsa, mint az itt készülteknek.

Szerintünk sokkal izgalmasabb az, ahogy az állomást elhagyva a metró a Genovai fal mellett halad el, és megy be az alagútba.

[iframe src=”//player.vimeo.com/video/92124823″ width=”500″ height=”375″ frameborder=”0″]