Kalandok Isztambulban és Törökországban.

És igen! Megérkeztünk Isztambulba! Kiszálltunk a repülőből, és  gondolkozunk.

Hogyan tovább? Itt mégsem aludhatunk, mert még elüt egy Boeing típusú fémmadár. Úgyhogy be kellene menni a városba.

Menjünk taxival? És ha dugóba kerül? Menjünk a föld alatt? Ott meg sötét van. Inkább menjünk vissza a levegőbe!

Helikopter parkoló

Isztambul tele van kikötővel. “Sima”, vízi kikötőből is éppen eléggé sok van, de légikikötőből is annyi van, hogy alig győzzük összeszámolni őket.

Ott van a két nemzetközi repülőtér. Nemsokára lesz harmadik is. De ott van a hidroplán kikötő az Aranyszarv-öbölnél. Ezen kívül számos helikopter leszállót is találunk.

Egyet mindjárt az Atatürk repülőtéren találunk. Így a repülőgépről leszállva ismét a levegőbe emelkedhetünk. Odafentről nem mindennapi látvány tárul majd elénk. Persze ha előtte a gépünk fél órát balettozott a levegőben leszállás előtt, akkor olyan nagy meglepetés nem ér minket. Viszont mindent sokkal közelebbről nézhetünk meg. Kérhetjük a pilótát hogy mondjuk a Fedett bazár felett repüljön. De arra is megkérhetjük, hogy hozzon fel egy szőnyegárust is. És akkor együtt lehet repülni. Ez olyan, mint az együtt teázás. Egyre több helyen elterjedt már. És helikopter nélkül is csinálják!

Rengeteg cég foglalkozik azzal, hogy a levegőbe vigye az ügyfeleit. Ez alatt most a séta túrázásokat értjük. 15-45 perces utakat lehet találni, 100-500 Euróig. Az árak a szerint változnak, ki hova szeretne ülni: belülre valahova, ablak mellé, vagy a pilóta mellé (a pilóta ölébe opció nem lehetséges). Ezen kívül, természetesen különböző kedvezményekkel találkozhatunk. Nemrég voltak pl. anyák-napi akciók. Ha esetleg valaki ezzel szeretne kedveskedni anyukájának, anyósocskának (“vigye át kérem Ázsiába!”), nagymamájának. Karácsonykor biztos lesz majd rénszarvasos akció..

Csakhogy ezek a túrás A pontból A pontba mennek. Sehogy se jutunk a hotelünk közelébe, hacsak nem ejtőernyővel ugrunk ki (ami egyébként helikopterről roppant problémás akció, az ugrónak is, és a pilótának is).

De szerencsére vannak helikopter parkolóhelyek is Isztambulban. Egyik mindjárt az ázsiai oldalon, Kadıköy kikötő mellett. Rövid repülés után ide letehetjük a gépünket, bedobálunk pár érmét a parkolóautomatába, és visszamehetünk Európába hajóval. Vagy csak kiülünk a partra egyet teázni. Vagy beülünk valamelyik sarki tetováló szalonba. Csak ne keverjük össze őket.

Egy másik Şişli kerületben van, mindjárt a házasságkötő terem udvarán. Ha esetleg valaki meggondolná magát, könnyen el tudjon menekülni. Vagy ha egy romantikus James Bond stílusban szeretnénk távozni az IGEN után. Pl. a fentebb említett tetováló szalonok felé. De akár egy luxus hotelba is. Vagy egy Márvány-tengeri szigetre.

Érdekesség, hogy úgy tűnik, van menetrend szerinti járat is a két állomás között. A távolság csak 6 km, ami helikopterrel 4 perc. Ugyan ez a megszokott közlekedési eszközökkel kb. 1 óta. Míg ha a Google által javasolt útvonalat követjük, akkor 42 nap gyalog, és nem baj, ha tudunk oroszul. A Goolge-nak az a trükkje, hogy azt tudja, a Boszporusz-hidakon nem lehet gyalog átmenni. De azt már nem tudja, hogy busszal viszont már lehet. És hajók is vannak. Így mindig valami érdekes útvonalat talál számunkra. Tehát menjünk inkább helikopterrel! 🙂

Végezetül egy jó hír a Wizz Air-el utazóknak! 2014-ben tervezik bevezetni, hogy a Sabiha Gökçen repülőtérről helikopterrel is be lehessen jutni a városba. A már fent említett Kadıköy kikötőbe lehet majd eljutni kb. 5-8 perc alatt. Innen pedig igény szerint mehetünk tovább hajóval Európába, ülhetünk ki a tengerpartra teázni, tetováló szalonba Atatürk aláírásért, vagy másik helikopterrel Şişli-be házasodni. Amolyan James Bondos belépővel. Esetleg előre ledobhatjuk a csomagjainkat is. Jelezve, hogy jövünk.

Isztambul a levegőből

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Isztambul helikopterrel, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .


51
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    dokuz
    “9”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések