Lement a Nap. Már jó régen. Anyu és Apu is befejezte már az evést. De persze megint esznek valamit. Végül is mindegy. A lényeg, hogy nem kell hazamenni. És akármeddig fenn lehet maradni. No és persze ott vannak a bábműsorok.
Ramadán (Ramazan) a gyerekek szemszögéből.
Ilyenkor, amikor a felnőttek egész éjjel kint buliznak a városban, nem lehet a gyerekeket sem otthon hagyni (ennek legfőbb oka, hogy ki bízik meg bennük, nem fognak otthon ők is bulizni). Az ifjúságra viszont nem vonatkoznak a böjt szabályai, így ők joggal unatkozhatnak, míg a felnőttek vacsoráznak. Így ha a szülők nem akarnak balhét, akkor jobb, ha találnak valami elfoglaltságot a méretben ugyan kicsi, de hangban nagy tulajdonsággal rendelkező csoportnak.
A tabletek és okostelefonok előtt erről a Karagöz és Hacivat nevezetű árnyjáték gondoskodott a Ramadán (Ramazan) időtartalma alatt.
A történet szerint Délkelet-Ázsiából származik, valahonnan Jáva környékéről. Anatóliába az után került, hogy a szultán elfoglalta Egyiptomot (egyes hírek szerint a szultán a piramisokra akarta fogni a hadjárat okát, de valójában így tudott titpkban bábszínházba menni). Valószínűleg viszont maga a bábozás már sokkal régebb óta ismert volt a törököknél. Ezt erősíti a báb török neve is (kuka), ami mély hangzású magánhangzókból áll, és ilyenek általában az ó-török szavaknál találunk.
Egészen a mozik megjelenéséig ez volt a fő közösségi szórakoztatás, majd gyorsan hanyatlani kezdett. Mára szinte teljesen eltűnt, csak a Ramadán idején maradt meg, és más hagyományőrző klubokban. Rengeteget köszönhetünk Kúnos Ignácnak, aki a török népmesék kutatásával rámutatott az akkor már feledésbe induló hagyományra. Ő kezdte feljegyezni a történeteket, amelyet a német Helmut Ritter folytatott. Nélkülük mára valószínűleg eltűnt volna a süllyesztőben.
A Karagöz és Hacivat árnyjáték sajátossága viszont a bábok és a bábozás technikája. Eredetileg kikészített állatbőrből (sokszor tevebőrből, ezért is púpos néhány szereplő) készült, amelyet addig szárítottak, míg majdnem teljen átlátszóak lettek. Majd ez után festették természetes növényi színezékekkel (kék, lila, zöld, olajzöld, vörös, barna, sárga). A bábokat pálcikával mozgatják. Általában több részből állnak, melyeket bélhúrral kötöttek össze. A fontosabb szereplőknek több testrészét is lehet mozgatni.
A bábok kb. 30 cm magasak. A színpad pedig hátulról van megvilágítva (régen olajmécsessel, ami ugye ki tud borulni, meg olyankor minden jól ég, stb.. tehát a műsort könnyen ki lehetett terjeszteni a közönség sikoltozására és menekülésére – ilyen interaktivitás nincs a mai mozikba , mi meg csodálkozunk, hogy sok a túlsúlyos??). A fény és áttetsző bábok így különleges hatást adtak.
Érdekesség még az elnevezések: a vászon neve tükör, míg a bábozó az álomteremtő.
Maguk a szereplők pedig: Központban Karagöz, aminek a jelentése Fekete szem. Az ügyesebbek már ki is találták, hogy neki fekete a szeme. Rá jellemző az egyszerű gondolkodás. Még inkább az, hogy a gondolkodás otthon marad egy bezárt fiókba. Szókimondó, és gyorsan cselekvő, e miatt gyakran bajba kerül (az ő bábja esetében elvárás, hogy könnyen meg lehessen verni). Míg Hacivat a művelt, gondolkodó, aki inkább megvárja, hogy Karagöz ütlegelését befejezzék, utána nyitja ki a száját. Akkor is inkább oszmán verses formában. Vagy elénekel egy dalt.
Ők ketten állítólag valós személyek voltak. Egy dzsámi építésénél segítettek, és az ebédidőben a munkásokat szórakoztatták a vicces történeteikkel. Csakhogy a szultánnak nem tetszett, hogy a kenyér fogy meg a tégla is, a dzsámi mégsem épül. Így zsákba tette őket, és bedobatta a Boszporuszba. Más történet szerint a zsákra azért került sor, mert a szultánnak is beszóltak. Megint másik történet szerint őket zárták be egy olajmécsessel megvilágított sötét szobába, ahol a szultánnak kellett mindenféle árnyjátékot (legtöbbször nyuszit) mutogatni. De ott is volt egy félresikerült bemutatás, minek ismét csak a zsák lett az eredménye.
Ennek hagyományaként pedig a Karagöz és Hacivat játékok főszerepében ma is a kifigurázások és beszólások állnak. Jóformán mindenkit: szakmákat, külföldieket, kisebbségeket, de természetesen saját magukat és ősi hagyományokat is. Olyat egyenlőre nem találtam, amelyikben a magyarok szerepelnének. És természetesen nem hiányozhatnak az anyósok sem a listából.
Ma ez az árnyékjáték kissé fellendülőben van. Pontosabban inkább kihúzták a felejtés kútjából. Bursa városában pl. Karagöz múzeumot találhatunk. Időnként pedig a könyvesboltokban kapható Karagöz otthoni készlet is. A szülőknek megnyugtatás, hogy elemes lámpával nem pedig hagyományos olajossal működik. De persze azért a gyerekek megtalálják a kiskapukat: az elem lenyelhető, a lámpa kemény, meg egyébként is ott vannak a pálcikák, de egy sima papírral is csodákat lehet művelni, ha van kéznél egy hangos kistesó.
Evet,láttam őket 1 hónapja,Bursában! 🙂