Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Sorozatot készíteni nagy felelősséggel jár. Ahogyan a Pókemberben is elmondták már

Nagy hatalom, nagy felelősséggel jár

Na de hogy pont ettől függjön valakinek a szakálla? – mondta a Mikulás, és még ő is a fejét csóválta…

A szakáll és a bajusz egyébként is egy állandó kérdés Anatóliában. Olyan 10.000 éve húzódik a vita, hogy most a szakáll vallási szimbólum, vagy sem. Divat, vagy igénytelenség. Vagy pedig pont fordítva.

De eddig inkább a bajusz volt az, mi a hangulatot és a vérnyomást befolyásolta. Ugyanis nemcsak az nem mindegy, hogy milyen hosszú a orr alatti szőrzet, hanem az is meghatározó, hogy merre kunkorodik!

A bajusz formája egyértelműen megadja a hordózójának a politikai beállítottságát.

Olyan hír még nem érkezett, hogy e miatt valakik összeakasztották volna a bajszukat, de egy rossz kunkorodás komoly összerezdüléseket okozhatnak a jövőben. Persze nyíltan senki se mondja ki, hogy e miatt dobta volna ki a másikat az ablakon, de az ellentétes kunkorok már előre jelezést adhatnak.

De a dolgok nem állnak meg ennyiben! Törökországban ugyanis virágzik a Bajuszturizmus! Évente legalább 270.000-en jönnek Isztambulba, hogy nekik tetsző bajuszt készíttessenek!
Akik gyalog jönnek, vagy kevésbé megbízható fapadossal, ők vannak előnyben, mert nekik van akkora arcszőrük, hogy utat lehessen vágni beléje. Aki viszont nem rendelkezik ilyennel, ők bajusz implantátumot kérhetnek.

A korábbi amúgysem unalmas képet színesített tovább az új szakáll divat. Így most már nemcsak a politikai beállítottságunk, hanem a kedvenc sorozatunk is leolvasható a képünkről (tiszta információs képernyő lettünk…minek nekünk Facebook?!).

Kérdés az, hogy ilyenkor a nőknek mindez előny, vagy hátrány, és hogy ebben is kérik-e az egyenjogúságot?

A szakállértők egyértelműen a Szulejmán sorozatot vádolják kiváltó oknak. Hozzátéve, hogy egy szakállat nemcsak megszerezni, hanem megtartani, ápolni is tudni kell. Tehát a fodrászokat nem ússzuk meg.

E mellett figyeljünk arra is, hogy ne szoruljon be a billentyűzetbe, mert utána a Facebookon nehezen beszéljük ki, hogy nem mi írtuk azt a sok hülyeséget oda, hanem csak a szakáll okozott zárlatot.

Mindeközben míg egyik oldalt tombol a divat, addig a másiknak már nagyon elegük van belőle.

A Türkinfon is megjelent cikkben İlhan Cavcav egyenesen megbüntetné a szakállt hordókat. De még a Muhteşem Yüzyıl főszereplőjét játszó Halit Ergenç (Szulejmán) is azt mondta, hogy nagyon szeretne már végre Szigetvárra eljutni, hogy vége legyen a sorozatnak. Mert akkor ország-világ, de leginkább a fia előtt úgy levágja a szakállát, hogy hozzá képest Mohács csak egy kiskertészkedés lesz!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Szulejmán szakál divat lett, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

10 hozzászólás a(z) Szulejmán szakál divat lett bejegyzéshez

  • Az évi 270 ezres szám csak a bajusz miatt kissé túlzó 🙂
    A török Eügyi Minisztérium jelentése (2013) szerint, a török egészségturizmus keretén belül összesen 261999 külföldi pácienst kezeltek. Ebből a kifejezetten orvosi turizmus igénybevétele miatt utazók száma összesen 169462 fő (ebbe beletartoznak az olyan plasztikai sebészeti beavatkozás miatt utazók is mint a haj és bajuszbeültetés). Tehát pontos számot sajnos nem tudni, hogy ebből hány fő utazott kizárólag a bajusz miatt, de valószínűleg a 169 ezer ember nagy részét nem ez motiválta 🙂 Persze nyilván sok a hivatalosan “nem dokumentált” eset (zugplasztikai sebészet), de a 270 ezres szám az egész török egészségturizmusra vonatkozik szerintem 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Óóóóó, köszönjük a bő pontosítást!
      No igen, tényleg csak az orvosi turizmus számát lehet tudni. És ennek vajon mekkora része érkezik bajusz/szakáll ügyben? Én úgy tudom, népszerű még a szemműtéttel összekötött városnézés (Isztambul műtét előtt, majd Isztambul műtét után).
      Kérdés még, hogy a zugplasztika mellett hányan vannak akik egy kiadós parti után döntenek úgy, hogy bajusszal térnek haza? Mert ugyebár akkor ők sem egészségturisták. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
      • Hát ez az 😀 Szerintem a pontos szám kideríthetetlen 😀 Vagy esetleg a reptéren fényképeket kell készíteni a beutazó és a távozó emberekről és aki bajusz nélkül érkezik de bajusszal távozik az már gyanús 😀 Amúgy amit a szemműttéttel kapcsolatban írtál, igaz a haj (és bajusz) plasztikára érkező turistákra is 😀 Antalyában még a nyaralással is egybekötik. Tehát akkor most ők egészség vagy tömegturisták?

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Bajuszturizmus helyett én inkább a Hatice-turizmust pörgetném fel, pl. jöhetnének Mo-ra a Selma Ergenc hasonmások (ohhh yeahhh). A továbbiakban javaslom a GDP, és egyéb közgázos, jólétet mérő gazdasági mutatók mellett a Hatice-index bevezetését. Ezt lehetne Hatice/m2-rel jellemezni, vagy ha nem akarunk telhetetlenek lenni akkor az egy háztartásra jutó Hatice-k számával…
    Mi lesz ha a futball után a popiparba is bekerül a bajszosok/arcszőrösök büntetése? Mi lesz Musztafa Keserrel? Tuti Hágáig jutna az ügy! 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
    • Evet,egyértelmű,hogy a Süleymanban Selma Ergeç a legjobb,ez nem vitás! Az én háztartásomban is kerítenék helyet a számára valahogy!
      Viszont mégis azt mondom:inkább a Seda Güven hasonmások jöjjenek Mo-ra csőstül! Na,az az igazi ohhh yeahhh! 🙂

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


106
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
liman
“port”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések