A történet szerint, aki Isztambulban jár, az nem ússza meg, hogy valamelyik sarkon valamelyik ravasz szőnyegárus ne találja meg, és ne adjon el neki pár négyzetméter kézi csomózású szőnyeget.
Ez a történet eléggé régi, és hát… sok igazság nem maradt belőle…
A magyarok egyébként is jellemzően a kis költségvetésű ajándékokat szokták külföldön venni. De mióta a válság tart (tart még? mi lett vele?), az isztambuli turisták teljesen megváltoztak az elmúlt években.
Mióta az olcsó turizmus átvette a vezető szerepet (ezt így, mindenféle statisztikai alátámasztások nélkül bátran kijelenthetem), azóta a nem igazán látni szőnyeget cipelő embereket a bazárban. Mondjuk erre azért is kicsi az esély, mert aki igényes szőnyeget vesz, az nem maga fogja azt cipelni. Pláne nem valamelyik fapadoson a farmernadrágjában felcsempészni.
Nagyon kevesen vannak, akik értékes ajándékot vesznek. Leginkább csak egy selfie fotó készül a bazárban, és kész.
A turisták átalakulásával az eladok is megváltoztak. A bazár is inkább hasonlít egy kiállító teremre, mint piacra. A termékek jelentős része olcsó. Amolyan turistának jó lesz ez is kategóriájú. Csak e miatt az embernek a végén tényleg elmegy a kedve a vásárlástól.
És akkor még ugye ott van az állandó mumus: a súlyhatár a repülőn. Túl sok, túl nagy, túl nehéz, pláne törékenyt dolgot az ember csak többszöri átgondolással vesz. Vagy inkább mégse.
De viszont van valami Isztambulban, ami mit sem változott. Ráadásul a repülős súlyhatártól sem kell aggódni. Ez pedig az étkezés.
Hála annak, hogy a törökök imádnak enni, és imádnak mindenhol enni, és imádnak megállni enni, meg imádnak nem megállni és enni, Isztambul tele van étteremmel. Bár állítólag a krízis itt is érezhető, de még mindig 15.000-nél is több étterem található a városban. És ez gondolom a hivatalos, meg aminek étterem a kategóriája. Nem tudom, hogy pl. a büfék, simit-árusok is benne vannak-e a listában. A kalóz árusok (pl. kagyló és hal) viszont egészen biztosan nincsenek, pedig belőlük is legalább ennyi van. És akkor még ott vannak a zöldségesek, magárusok, ami lényegében megint csak ennivaló.
Isztambulban nehéz úgy 100 m-t menni, hogy ne találjuk valami ehetőt. Ráadásul ezek közül sokan félig szabadtériek, míg mások teljesen az utcán vannak. Főleg ezen utóbbiaknak nagy a hírük, hiszen a sülő hús illata messze száll. Ha nem jól sikerül, akkor pedig még a füstje is. Tehát nagyon is jó reklám.
Főleg, ha jönnek a tűzoltók is!
Mivel pedig a városban egymást érik az éttermek, és mindenhol sütnek valamit, ezért Isztambulnak van egy általános illata: mintha csak a konyhában lennénk.
Így persze nem vitás, hogy az ember hamar megéhezik. Úgyhogy még szerencse, hogy a közelben biztosan találunk valami helyet, ahol lehet enni.
A turista helyeken, hoteleknél, no és persze a Boszporusz partján (ott főleg a halas éttermek) mindez természetesen drágább, általában a duplája annak, ahol a törökök szoktak enni. Csakhogy ugye, ők is esznek valahol. Mégpedig 1-2 utcával hátrább.
Egészen biztos, hogyha benézünk a kisutcába, akkor ott találunk egy döner vagy kebab árust. Egy kifőzdét, ahol olcsón lehet jól teletömni a hasunkat. Ráadásul a helyiek nemcsak túlélték, hanem még vissza is járnak oda!
Persze azért olyan helyre nem menjünk be, aminek az ajtaja előtt mentőautó áll..
Jókat írsz 🙂 Ámde, a bazárról: „A termékek jelentős része olcsó. Amolyan turistának jó lesz ez is kategóriájú.”
A második állítás tökéletes. Az első nem: szerintem az isztambuli a legdrágább bazár, ahol valaha is voltam, és most nem a mai árakra gondolok Damaszkusz v. Kairó kapcsán… Alkudozni alig lehet, mert rájöttek, van annyi turista, ha eladnak egy darab akármit, abból megvan a napi haszon, olyan áron. Hogy milyen áron? Néhány helyen ki van írva, hogy fix price. Itt aztán rád se tojnak, vedd el, fizesd ki és tágulj. Na, próbáld ezt a bármit -sálat stb.- bárhol máshol leakudni, jó, ha eléred ennek a dupláját. Talán a bazár melletti utcákon jobb az esély, de ott inkább helyieknek árulnak. Legutóbb vettem is pár klassz Fenerbachce sálat az otthoniakank. Azt hitem, el lesznek ájulva. Hát nem, mert Arsenal kellett volna. De azért nem adják vissza!
Köszönöm! 🙂
Ebben teljesen igazad van. Nem jól írtam le.
Az arab országokkal össze se lehet hasonlítani az isztambuli fedett bazárt. Jól emlékszem, hogy Tunisz-ban még a legbénábban is legalább a negyedére lealkudtak mindent (bezzeg, amikor én próbálkoztam, mindjárt orvost hívtak, hátha napszúrásom van). Hozzájuk képest Isztambul jóval drágább. Sőt! Törökország más városaihoz képest is. Pont, ahogy mondod: annyi turista van, minek olcsón adni.
Az én összehasonlításom viszont a 2008-as válság előtti. Amikor igazi kézzel készült selyemkendőt 3000 euróért árultak (alkudva talán 2500-ig le lehetett menni, ha valaki ügyes volt). Ma viszont fix áron 20 líráért árulnak valamit, amit kendőnek hívnak.
Legutóbb a dobozkákat néztem meg. Olcsó volt mind, de olyan is volt a kivitelezése. A válság előtt viszont ezek jóval magasabb áron, de sokkal szebben kidolgozva árulták.
Ezek azok a felső-közép kategóriás dolgok, amik eltűntek. Már alig-alig találni.
Mert Beşiktaş sálat kellett volna venned! 🙂 Hidd el,az otthoniak meg is feledkeztek volna abban a pillanatban az Arsenalról,ha meglátjátok,hogy a Föld legjobb csapatának sálját kapják ajándékba!! 😉