Kalandok Isztambulban és Törökországban.

No lám, újra itt vagy a harcmezőn. Szemben az oroszokkal… Pedig megfogadtad, hogy inkább letelepedsz, és békében élhetsz

Na jó, nem pont a harcmezőn vagy, hanem attól egy kicsit távolabb. És nincs is nálad fegyver. Helyette egy szekéren henyélsz, ami jó alaposan meg van pakolva minden olyasmivel, amire csak egy katonának szüksége lehet.

Ezúttal markotányosként* vagy itt.

Néhány hónapja kezdődött minden, a Magyar Egyletben.

Nemrég kaptátok a hírt, hogy kitört az orosz-török háború, amit nagy öröm követett. Mindenki azt gondolta, hogy ez valahogy Kossuth ügyködésének köszönhető. Hogy majd valahogy így valamelyik nagyhatalom nekimegy a Habsburgnak. Közben pedig a magyarok is megvívják a függetlenségüket. Ezért mindannyian a Kossuth Lajos azt üzente c. dalt énekeltétek legalább egy órán keresztül.

Miután a dal elült, sokan elrohantak a szultáni palotához, hogy katonának jelentkezzenek. Annak ellenére, hogy már bőven bent jártatok az éjszakában, a törökök mégis örültek a dörömbölőknek. Az orosz ellenfél nem piskóta, így minden katonának jelentkezőt szívesen látnak. És ezúttal elnézik azt is, hogy kinek mi a vallása.

Ti, akik maradtatok, sokat beszéltetek arról, hogy mit is lehetne, mit is kellene csinálni. Akkor vetődött fel az ötlet, hogy markotányosnak jelentkeztek. Katonák nem akartatok lenni, de a tűz közelében akartatok maradni. Hátha valami kialakul, és haza lehet menni.

Nem mellékesen az isztambuli magyarok nagyon nagy részének nincs munkája és így pénze se. Te nem állsz rosszul ebből a kettőből, de tudod, hogy markotányosként könnyen lehet sok pénzt keresni. Egyébként is, a jelenlegi munkahelyeden mindenki elment a háborúba. Még ha akarnál se tudnál dolgozni.

A fő bökkenő viszont mindjárt ott volt, hogy az isztambuli magyarok nagyon nagy részének nincs pénze. Mármint ez azoknak volt bökkenő, akik e fontos eszközben hiányt szenvedtek. De erre való a Magyar Egylet. Itt kaphattak segítséget, esetleg kölcsönt. E sokan eladták mindenüket.

A következő napok a bevásárlással zajlottak. Ti már nagyon is jól tudjátok, hogy mire van szüksége egy jó katonának a fronton. Hiszen néhány éve ezt pont saját magatok tapasztaltátok meg. Így tudjátok, mi lesz a leginkább kelendő. Ezeket próbáljátok meg összegyűjteni.

A legtöbb áru olyan, amit a mindennapokban használnak, így nem olyan nehéz fellelni. A gondok inkább a mennyiségből származnak. Hiszen nem olyan könnyű 400 darab szappant beszerezni. Bár miután kicsit kutattál az emlékeid között, milyen illatokkal találkoztál az elmúlt 5 évben, úgy döntesz, hogy elég lesz csak 20 darab szappan. Jó, ha ennek a felét el tudod majd adni.

És ugye nem te vagy az egyetlen, aki markotányos szeretne lenni. Nem egyszer sikerül olyan árust kifogni, aki közli veled, hogy valaki más megelőzött, és megvette ez összes terméket.

Vannak viszont olyan dolgok, amikre eddig Isztambulban nem volt szükséged, így fogalmad sincs, hol találod. Ilyenkor alaposan kell kutatnod, nem ritkán több napon keresztül. Így jócskán elhúzódik, mire mindent összeszedsz, amit szükségesnek tartasz.

Míg ti a szereket, azaz a mozgó áruházat állítjátok össze, addig a szultán ugyan ezt teszi a hadsereggel. Végül nagyjából egy időben indultok útnak északnak, a magyar határ irányába.

Több napnyi extra lassú menetelés alatt értek el a Dunához. Nektek persze ez kapóra jön, mert már az első napokban megérkeznek az első vevők. És mire a határhoz eljutsz, addigra a készletek jócskán megcsappannak. Még szerencse, hogy 2 magyart is felfogadtál, akiket útközben vissza lehetett küldeni a városba, hogy pótolják az elfogyott árukat.

És persze szerencse, hogy a hadsereg is csigatempóban halad!

Itt, a Duna mellett a sereg megáll egy időre, hogy összegyűjtse a más honnan érkező katonákat. Ez persze megint neked kedvez, mert a várakozó katonák kedvelik a vásárlást.

Most már egy hónapja, hogy beindítottad ezt a vállalkozást, és be kell látnod, hogy sokkal többet keresel vele, mint egész eddigi Isztambulban tartózkodásod alatt. Sőt! Többet, mint amit azóta kerestél, hogy a Föld nevű bolygón tartózkodsz…

Nem lesz ez rossz! Sőt! Nagyon is jó! Egy idő múlva már egészen jól ki tudod találni, mire lesz szüksége a katonáknak. És ez alapján küldöd el a segédeidet bevásárolni.

És arról is gondoskodsz, hogy az így összegyűjtött pénzedet időnként biztonságba helyezd. Nem lenne jó, ha egyik alkalommal meglepne az ellenség, és fejvesztve menekülni kellene. Persze az még rosszabb lenne, ha még menekülés sem lenne, csak a fejvesztés.

Lassan összeállt a sereg, és megindult keletnek, az oroszok irányába.

A hadsereget Ömer Pasa vezeti, és a törökök kívül rengeteg angol és francia katonát is látsz. Mint megtudod, ez egy közös akció az oroszok ellen. Rajtuk kívül még számtalan magyarral is találkozol, mind a Szabadságharcból menekült. Sokat felismersz a Magyar Egyletből, de érkeztek még az ország másik végéből is. Sőt! Angliából is! Sokan számítanak arra, hogy a háborúba sikerül a Habsburgokat is belevonni, és akkor a szövetséges haderő felszabadíthatná Magyarországot. Nos, majd kiderül…te is reméled, hogy így alakul…

Végül elértek arra a helyre, amit később központnak tekintesz. Ez lesz a fő állomásotok, ahonnan majd a támadások indulni fognak. Micsoda furcsa vicce ez a sorsnak! Vidinben vagytok! Pont itt táboroztatok le, miután elmenekültetek Magyarországról. Több hónapig táboroztatok itt! És most újra itt vagy…és hát… ismét több hónapig itt táborozol.

Bár a csatákban nem veszel részt, de azért figyelemmel kíséred. Így láthatod azt, hogy Ömer Pasa nagyszerűen kezeli a magyar huszárokat. És azt is, hogy nos.. a török gyalogság eléggé tucat terméknek számít.

Bár már 3 éve Isztambulban élsz, de a török egyenruhába beöltöztetett katonák teljesen egyformáknak tűnnek. És mintha a katonai vezetés is így használná őket. Teljes nyugalommal küldik őket a biztos halálba, mert úgyis annyi van még belőle.

És ugyan ez van az ellenségnél, az oroszoknál is. Sőt! Ha lehet ilyet mondani, ott mintha még kevésbé számítana, mikor-mire-hány embert használtak el.

Ehhez képest a Szabadságharcotok olyan meghitt, otthonos, kandallótüzes volt…

Miután az első összecsapások lezajlottak az oroszokkal, lényegében megállt a front. Voltak persze kisebb oda-vissza csatározások, de végeredményben egy helyben maradtatok.

Ez persze neked kedvezett, hiszen így nem kellett mindig felpakolnod a szereket és követni a hadsereg útvonalát. Helyette még egy kisebb boltot is tudtál építeni.

A háború végül 3 évig tart, ami alatt bizonyára sok fontos dolog is történt. De az a katonák dolgok, ők foglalkoztak vele. Te pedig az üzlettel foglalkoztál, az meg a te dolgod volt.

És minden jel azt mutatja, hogy sikerült jól foglalkoznod vele. Az itt keresett pénzből egész biztosan tudsz egy saját üzletet nyitni. És mellé még egy takaros házat is vehetsz.

Nem tudod, hogy a törökök, oroszok, angolok és franciák mit nyertek ezzel a háborúval. De te egész biztosan nagyon sokat.

Egyetlen egy dolog van, ami mégiscsak bánt. Ez pedig az, hogy bár az osztrákok felsorakoztak Erdélybe, de végig csak figyelték az eseményeket, nem avatkoztak bele. Ez alatt a három év alatt nem történt semmi olyan, ami egy kicsit is közelebb vitte volna Magyarországot a szabadsághoz…

(Folytatás a 7CA vonalon)

* A markotányosok azok, akiket néha a hadsereg keselyűinek is szoktak nevezni. De csak azok mondják ezt, akik még sose voltak katonák. A frontok harcolok éppen a fordítottját gondolják rólad, és a hozzád hasonlókról. Roppant hálásak nektek.

Általában egy hadsereg el van látva mindennel, amire csak szüksége lehet. Amire egy katonának szüksége lehet ahhoz, hogy teljesítse a feladatát. Mint katona.

Viszont amire egy embernek szüksége van, az legtöbbször hiányzik a hadseregből. Ilyen lehet pl. egy rendes étel, kávé, fűszerek, de akár olyan apróság, mint egy fésű. Vagy a cukor, só. De lehet még a dohány is. A markotányos az, ami minden olyat megad, amit a hadsereg nem. Ráadásul, ha olyasmire lenne valakinek szüksége, ami éppen nincsen, akkor is a markotányos el tud menni a közeli városba, hogy megvegye.

Ami az egész rendszerben érdekes, hogy mindez teljesen hivatalos, sőt szabályzott! A markotányosokat éppen úgy beosztják, mint a katonákat. Pontosan meg van adva, hogy hány emberhez tartozik egy markotányos. Ahhoz pedig egy segéd. És még saját uniformisuk is. Ezzel együtt kötelesek a katonai feletteseknek engedelmeskedni.

Mindez azt is jelenti, hogy a parancsnokok beleszólhattak abba, hogy miket árulhat a markotányos. És így eltilthatott bizonyos termékeket a katonáktól, pl. alkoholt. Így az eladónak érdemes volt a parancsnokokkal jóban lenni, árengedményt adni, stb…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


135
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    buz
    “ice”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek