Fitness Isztambul

Isztambulban nem maradunk éhen! – áll a híres mondat minden útikönyv címlapján.

Vagy a hátulján…

Vagy valahol…valamelyik lap…sarkában…apró betűkkel… valahol biztosan benne van ez is.

Ugyan ezek a könyvek szokták azt is javasolni, hogy üljünk fel találomra egy olyan emeletes buszra a Taksim-téren, amelyik a Boszporusz-hídon átvisz Ázsiába*. Gondosan kihagyva azt a részt, hogy miután a busz bevitt minket a betondzsungelbe, hogyan fogunk visszajönni? De legalább a beígért kaland tényleg meglesz. Mellé pedig egy jó kis séta!

* Tény, hogy valamikor tényleg nagy kaland, és jó móka volt, hogy miután az európai turista eljutott a kontinens végére, akkor egy látványos buszozással átmegy Ázsiába. Csakhát azóta sok minden változott.
Egyrészt a látványos utazás ma már sokkal inkább egy látványtalan várakozás a több órás dugóban. Persze ennek is megvan az előnye, mert legalább kényelmesen lehet fényképezni. De erre a célra sokkal hangulatosabb, ha hajóval megyünk egyik kontinensről a másikra.
Ha pedig izgalmat szeretnénk, akkor a Marmaray nevű tengeralatti metróval mehetünk át Európából Ázsiába. Igaz, itt nem látunk semmit, de mégiscsak jókat lehet majd mesélni róla az otthoniaknak. És visszafele is egyszerűbb, mint egy buszozás.

Az igazság viszont az, hogy mióta beindultak a fapados repülők, azok mind-mind az ázsiai reptérre érkeznek. Így pedig elveszik az egésznek a hangulata… Ettől még persze mind a hídon, mind a tengeren, mind a tenger alatt közlekedni jó élmény.

Apropó, séta!

Nos, a hír igaz. Isztambulban tényleg nem marad éhen az ember. Főleg, ha még pénze is van hozzá.

Ha az idő olyan, akkor a jónép kiül a szabadba piknikezni, grillezni, teázgatni. Ennek mondjuk komoly korlátai vannak, mert olyan sok park nincs, mint lakóház. Ráadásul ez utóbbi simán lehet emeletes, ellentétben egy parkkal. Így jóidőben az emberek egyrésze inkább elmenekül a városból, míg a többi beéri azzal a tenyérnyi hellyel, amit talál. Ez nem ritkán a többsávos utat elválasztó zöld járdaszigetet jelenti. Minek eredményeképpen vicces helyzetet teremtenek az ott haladó autósoknak, amikor is apu megmutatja hogyan kell ezt csinálni. De pánikra nincs ok! A Széchényi Ödön alapította tűzoltó csapat mindig gyorsan a helyszínre érkezik.

Ha pedig nemcsak az idő olyan, hanem a széljárás is, akkor már a reptéren érezhetjük, milyen is az, amikor 10.000.000 ember áll neki sütögetni..

De még ha nem is úgy fúj a szél. Vagy éppen hóvihar van, és olyankor azért az emberek mégsem ülnek ki a parkba piknikezni (már aki, mert mindig van olyan, aki kihasználja azt, hogy ilyenkor van hely bőven), akkor is elég hamar kiderül, hogy Törökországban bőségesen lehet enni. A törökök pedig itt vannak helyben, úgyhogy ők ezt a lehetőségek ki is használják. Minden nap. Minden percben.

Ha van olyan statisztika, hogy egy négyzetkilométerre hány étterem jut, akkor az első helyen biztosan Isztambul szerepel. Sőt! Egymaga elfoglalja az első, második és a harmadik helyet is. Pl. csak a Taksim tér közelében 700-nál is több éttermet találunk. Beşiktaş központjában pedig hivatalosan 543 találhat. Ebből kb. 540 döner-t árul. Biztos, ami biztos, hiszen a szomszéd is ezt árulja. És hát 540 étterem csak nem tévedhet…

Ezen kívül pedig még ott van az a rengeteg utcai árul. Van, amelyik gyümölcsöt, főtt kukoricát, gesztenyét árul. Másik simit-et. De olyat is találunk, akinél hideg szendvicset, vagy akár egy komplett meleg ebédet is vehetünk.

Tehát láthatjuk, hogy enni bőségesen lehet. Ráadásul ezek többsége igencsak bővelkedik a kalóriában.

De nem kell izgulni. Hiszen Isztambulban lépcsőből legalább annyi van, mint étteremből. Így azért valahogy a bevitt, és a máglyaszerűen elégetett kalóriák azért valahol egyensúlyban vannak. Legalábbis egyensúlyban lehetnek.

Szerencsére ma már mindenféle okos kütyük vannak, meg számítások és internetes adatbázisok, amelyekből megtudhatjuk azt, hogy mennyire sikerült ezt az egyensúlyt tartani. Rémlik, hogy egyszer olyat sikerült számítanunk, hogy egy kebab után 4x kell az İstiklâl Caddesi-n oda-vissza végigmenni. De ha helyette inkább a Karaköy-nél névő dombot másszuk meg, azt már elég csak 2x.

Persze itt sok tényező van, ami miatt az egész inkább elméleti szintű. Kezdve azzal, hogy olyasmi nincs, mint az átlagos kebab. Sok helyen tényleg mérik, hogy legalább grammra nagyjából egyforma porciót adjanak mindenkinek. De egy 100 g-os étel éppen úgy lehet tele inkább zsírral, mint inkább hússal.

Ugyan így nem mindegy, hogy az İstiklâl Caddesi melyik oldalán sétálunk. Egyik simább, másik már nem annyira. Ráadásul az egyik oldalon több helyen találkozunk kirakatba látványosan kitett sült húsokkal, míg a másik oldalon akciós ruhákkal. És ugye tudjuk, hogy a gyorsabb szívritmus nagyobb kalóriahasználatot jelent. Bár erre még nincsenek konkrét számítások, hogy egy 50%-os meg egy 30%-os akció mennyi zsírégetéssel jár. Főleg, ha átrohanunk érte a fél városon.

Tehát Isztambulban bőségesen van étel (jelen esetben hívjuk őket kalóriabevitelnek). És bőségesen van lehetőség mozgásra is (ez meg legyen a kalóriakivitel, égetés, lángolás, pazarlás). Erre mintha a városfejlesztés is odafigyelne az utóbbi 6-7000 évben. Hiszen Isztambul jócskán tele van lépcsőkkel, mint ahogy fent is láthatjuk a képen. És jó meredek emelkedőkkel. Nálam a lépcsőszámoló estére azt szokta mondani, hogy felérem az 50. emeletre. Hurrá-hurrá! De most hogy megyek le??

Nemcsak sokat lépcsőzünk, de a távolságok sem kicsit. Két buszmegálló közötti olyan táv van, ahol Magyarországon simán 2-3 megállót beraktak volna még. Ha valaki nem pont a megállónál lakik, akkor biztosan lesz egy jó kis sétája hazáig. És ennek az útnak egy jó része hegynek felfele fog vezetni.

Míg máshol simán nagy távolságokat vonnak össze egy megállónak. A kiírás szerint pl. Jusufpasa (Aksaray) megállóban simán át lehet szállni a villamosról a metróra. Légvonalban is csak 180 m a távolság. Csak persze közben át kell menni egy felüljárón, majd egy aluljárón. Ráadásul még két pár cipőt is eladnak nekünk ezen az úton.

És ők még tényleg közel is vannak! Máshol simán 1 km-t kell gyalogolni az átszállásnál, és még a metrólejáró is egy rövidebb barlangi túrára hasonlít. Mostanában pedig egy olyan tervet megvalósításán dolgoznak, ahol gyalogalagúttal kötik össze Kabataş-t (európai rész) Üsküdar-ral (ázsiai rész). Ez egy jó 2 km-s séta lesz majd a Boszporusz alatt.

Ezt mondjuk kicsit hangulatosabban is megcsinálhatták volna: halételeket felszolgáló tengeralatti éttermekkel, melyeknek üveg tetőablaki vannak. Így, míg az ebédre várakozunk, gyönyörködhetünk a fejünk felett elúszó delfinekben és titkos NATO meg orosz tengeralattjárókban.

Tehát eszünk is. Bőven. Bőőőőőőőőőőven. Hajaj! Főleg, ha megjönnek az ünnepek! És mozgunk is. Itt is mondjuk, hogy hajajaj, de már másképpen. Ez olyan hajaj, mint amikor az akciós mosószereket visszük fel az emelkedőn az ajándékba kapott mosógéppel, és 20 liter tejjel.

Mégis, hiába az állandó testmozgás, valamiért az emberek mégis folyamatosan szedik fel a kilókat. Ennek oda biztosan nem a sok elfogyasztott baklava, melynek 95%-a cukor. És nem is az esti sorozat alatt eltüntetett 3-8 kg mogyoró/pisztácia/szotyola. Mert hát az természetes anyag, az meg csak nem hizlal. Ugye?

Marad tehát az, hogy az emberek így fogyóznak, meg fitneszkednek. Ha másért nem, akkor azért, mert a Facebookon már 20 ember is jelezte, hogy ők ilyen egészséges tevékenységet végeznek. Végül is, csak egy kis izzadságkinézetű víz az arcra, egy sapka, egy sportos póló, meg egy jó háttérkép a PC-re, hogy azért az utcára már ne kelljen kimenni. Egy selfie, és lehet visszamenni aludni.

Persze azért van, aki komolyan gondolja, és eljár a fitnesz klubokba is. Hiszen ott lehet legjobban megmutatni, ki is az igazi férfi. És talán még nőt is lehet ott találni. Vagy legalább valakit, aki aznapra beöltözött nőnek. Így számtalan klubhelység található Isztambulban. Főleg az ifjúság által preferált helyeken, mint pl. Beşiktaş. Itt mindjárt a dönert áruló étterem mellett, hogy a megevett kalóriákat mindjárt úgy tudjuk leégetni, hogy ezért nem kell messzire menni.

De találunk fitnesz klubot a népszerű italozó helyiségek közelében is. Ha esetleg egy fiatal úr néhány rakı elfogyasztása után meg akarja mutatni a többieknek, hogy ő már nem annyira fiatal. És ott a futógép. És ott az ellipszis gép. És azokon majd jól! Meg aztán ott a YouTube, ahova a többiek majd feltölthetik a videókat, hogy más is nevessen.

Tehát a törökök roppant elkötelezettek a fitnesszel és a fitneszklubokkal. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy az egyik helyen a klub az első emeleten található. A hozzá vezető lift előtt pedig hosszú sorban állnak a sportolni vágyó fiatalok.

Maga az állam is szívén viseli a nép szívének a sorsát. Igaz, az esti híradóban a frászt hozza rájuk, de kárpótolja őket a rengeteg helyre telepített fitnesz parkokkal. Itt lehet szíverősítő gyakorlatokat végezni.

Ezek amolyan felnőtt játszóterek, ahol lehet futkározni, ugrándozni, selfie-t fotózni, csípőt riszálni, lábat emelgetni, élő adásban izzadságcseppet mutogatni, meg még akár biciklizni is.

Ez utóbbinál van terjedőben a mobiltöltős fitnesz bicikli. Ez olyan, hogy bedugjuk a lukba a hozott anyagot..izé a hozott drótot (a drót drága és értékes dolog, így ilyen nem hagy kint a népnek az önkormányzat). Majd pedig tekerünk. Ha gyorsan pedálozunk, akkor a telefonunk gyorsan fog tölteni, és még több selfie-t fotózgathatunk. És még többet mutathatjuk élő adásban, ahogy az átizzadt hajunkat erotikusan fújdogálja a szél. És közben hálát adunk azért, hogy még nem találták fel szagos internetet.