Isztambul környéki várak, erődök, falak

Előző bejegyzésben Şile városáról volt szó. Itt mindjárt belebotlottunk (sőt! bele is estünk) négy várba is.

Egy másik bejegyzésben az Isztambul környéki falvakat, kisvárosokat néztük át. Itt is lépten-nyomon várra bukkantunk.

Így itt az ideje, hogy átnézzük az Isztambulban és a közelében található várakat!

Amikor Isztambulról és a várakról, erődökről beszéltünk, akkor a legtöbb embernek az Európai és az Ázsiai Erőd jut eszébe. Róluk is lesz szó, de valójában van egy ennél sokkal fontosabb, és sokkal-sokkal nagyobb vár is: maga Isztambul.
Pontosabban Konstantinápoly, mert azt az erődrendszert, amit ma is lehet látni, azt még a bizánciak építették ki. Volt is rá okuk bőven! Ha nem északról támadtak a bolgárok, hunok vagy magyarok, akkor délről jöttek a törökök, szeldzsukok vagy arabok. Ők mind a szárazföldről, mind a tenger felől bőségesen döngették a városkapukat. De ha éppen elfogytak az ellenfelek, akkor még mindig ott voltak a barátok. A jófiúk legalább olyan gyakran támadták a várost, mint a rosszfiúk.
Részletesen itt van egy hosszú-hosszú sorozat, mikor és ki próbált a falon átjutni.

Konstantinápoly az ókor egyik legnagyobb városa volt. Ezt fallal körülvenni elég komoly feladat volt. Ráadásul olyan fallal, ami tényleg védelmet is nyújt.
De nem véletlenül belőle lett világváros. Szemben, az ázsiai oldalon Kalcedon (ma Kadıköy) hiába régebbi, mégsem tudott úgy növekedni, mint Konstantinápoly, és többször is kifosztották.
A Bizánci Birodalom fővárosát 3 irányból tenger határolja. Ez pedig már önmagában egy hatásos védelmet nyújt. De azért biztosra mentek az építkezésnél:
Az átlagosan 13-15 m magas fal összesen 15 km hosszú (ebből 9 km a Márvány-tenger, és 6 km az Aranyszarv-öböl mellett). 13 kapu segíti a bejutást, míg 188 torony akadályozza.

Idővel általában a városfalak elavulnak, a város pedig kinövi őket. De Isztambul esetében viszont nem lehetett a fal túloldalán terjeszkedni, mert ott a tenger. Így inkább sok helyen a falba, a falra vagy a fal helyére építették a házakat. Később a tengert is feltöltötték, hogy vasutat, utakat építsenek. Így ma már alig-alig találjuk meg az egykori tengeri falat.

Mindezzel szemben a szárazföldi fal még 1500 év távlatából is sugározza az erőt. Ő neki nagyon sokszor nagyon komoly haderőnek kellett ellenállnia.
Kezdetben még csak kisebb fal zárta le a félszigetet a barbár külvilágtól. Majd ahogy a város nőtt, úgy épültek kijjebb az egyre hosszabb és erősebb falak. Az utolsót, és egyben a legerősebbet II. Theodosius császár építette 413-ban. (Később épült még egy jó hosszú fal jó messze a várostól. Ő az Anasztasziosz-fal. Később rá még visszatérünk).

A Theodosius-falrendszer egy lenyűgöző védmű. Nem véletlenül az egyik kedvence a történelmi portáloknak. Rengeteg leírást találunk róla, digitális rekonstrukciót, szimulációt, és többféle játékot is. Még a Minecraftban is megépítette valaki!

A Theodosius-falrendszer 7,5 km hosszú (így nagyjából fél nap alatt lehet végigjárni, de érdemes egy teljes napot rászánni). 96 torony védett a támadások ellen. A teljes védelmi rendszer egyes helyeken eléri a 77 m vastagságot is. A városlakók 9 kapun juthattak ki a külvilágba. Közülük a legíresebb az Aranykapu, amelyik a Héttorony.
Igen, ez az az erőd, amiben több ismert magyar is vendégeskedett…

Tehát a Theodosius-falról órákat lehet mesélni, oldalakat lehet írni, és ódákat énekelni. Mindet csupa ó-betűvel, hogy Ó de nagy! Meg Ó de hosszú!
De ha ezt tennénk, akkor nem maradna idő a többiekre. Pedig ők is ott vannak!

A Theodosius-fal azt az ősi várost védte, mely a Márvány-tenger és az Aranyszarv-öböl között feküdt. De volt egy városrész az öböl másik oldalán is, a Galata. Ő is kapott egy falat, többet is.

A Galata/Pera városrészben nehezen megtalálható Genovai falrendszer nem olyan nagy, mint a Theodosius-fal. Az ő feladata leginkább a kóbor rablók elijesztése volt. Aki valóban támadni akart, és mondjuk 5-6000 lovas katonát hozott magával (tüzes nyilakkal), az inkább a császári városrészt támadta.
Még 1453-ban maguk az oszmánok is inkább megkerülték a dombokon keresztül a hajóikkal együtt.

Ez a falrendszer ma már nagyon nehezen található. Több éve Rumlivan megpróbáltuk felderíteni, majd néhány éve a drónnal és ránéztünk. A legfeltűnőbb része, ami ma is látható az a Galata-torony.

A leginkább tűztoronyként funkcionáló épületet (azaz ő égett le először) 1348-ban építették azután, hogy az eredeti tornyot 1204-ben a baráti velenceik hazavitték és a várost felgyújtották.

Az eredeti Galata-torony lent állt az Aranszarv-öböl bejáratánál, és ez tartotta azt a híres láncot, amivel lezárták az öblöt. Egy hasonló lánccal pedig a Boszporuszt lehetett lezárni. Az oszmánok is ez a lánc miatt kerülték meg inkább a fél várost a hajójukkal.
Ma a torony helyén a Földalatti dzsámi (Yeraltı cami) található.

Bizonyára valami hasonló védelmi rendszer volt az ázsiai városrészeknél, Üsküdar és Kadıköy körül is. De a nagy falépítő korszakban Anatólia belseje még biztonságos területnek számított. Onnan sok veszélyre nem kellett számítani. Ebben az időszakban (4-6. század) legtöbbször észak felől érkeztek a látogatók.

Bizonyára ez lehetett az ok, 491-ben Anasztasziosz császár egy jó hosszú fallal akarta elzárni a Balkánt és teljes Európát. Valószínűleg már tele volt a hócipője azzal, hogy minden jött-ment turista fel akarja gyújtani a várost. Ez még akkor is roppant idegesítő, ha a városba nem jutnak be, csak a környező falvakat és földeket gyújtják fel. Ezért a falat jó messze, a mai városhatártól is 64 km-e építette, és teljesen lezárta az földrészt.

Az Anasztasziosz-fal 56 km hosszú (összehasonlításképpen Hadrianus fala 120 km hosszú), 3 m vastag és 5 m magas.
Egy akkora falat ilyen messze a fővárostól nemcsak megvédeni nem tudták, de még csak rendben tartani sem.

559-ben Zabergan a kutrigurok aktuális főnöket összeszedte az összes lovat, amit otthon talált (ez 7000 pacit jelentett), és megindultak Konstantinápoly felé. Útközben belebotlottak az Anasztasziosz-falba. De úgy döntöttek, nem törődnek vele, és simán átmásztak rajta (lóval együtt). A fal túloldalán jött a meglepetés: a bizánci hadsereg. Ők is meglepődtek, hogy valaki ilyen könnyedén átjutott egy ilyen nehezen felépült falon.
Hírek nem szólnak a csatáról, mivel a bizánci oldalon nem maradt túlélő. Zabergan és baráti társulata gond nélkül eljutott Konstantinápolyig, ahol egy ideig a falon kívüli területeken randalíroztak. Ezzel jól megijesztették a helyi lakosokat, akik ijedtükben egészen a városig rohantak.

De ekkor jött Flavius Belisarius a híres bizánci hadvezért! Eddigre már közeledett a 60 felé, és otthon élte a békés nyugdíjas éveit. De Justinianus császár kérésére összeszedte a szintén nyugdíjas csapatát. „Megmutatjuk ezeknek a mai fiataloknak!!” felkiáltással készült fel a csapat, hogy Zavergant és haverjait hazazavarja. Csakhogy látták, hogy a kutrigurok tényleg sokan vannak. Belisarius ekkor titokban összeszedte az elmenekült falusiakat, és megkérte őket, hogy csapjanak minél nagyobb port, és zajt. Mintha tényleg egy hatalmas sereg közeledne.
A csel bevált. A kutrigurok tényleg megrémültek, és hazáig szaladtak. Nagy igyekezetükben sikerült egymáson is elgázolni és több társukat is eltapostni.

Menjünk tovább, ezúttal a Boszporusz mentén! Itt találjuk a szoros két partján az Európai és az Ázsiai erődöt (Rumelihisarı és Anadoluhisarı).

Először az Ázsiai erőd készült el. Az oszmánok, tanulva a többiek hibáiból, belátták, hogy Konstantinápolyt nem elég csak a szárazföldről megtámadni. A tengert is uralni kell. Bizáncnak, és szövetségeseinek (Velence vagy Genova, hangulattól függően) viszont olyan flottájuk volt, amivel az oszmánok nem versenyezhettek. Ekkor jött az ötlet, hogy inkább magát a Boszporuszt zárják le, hogy legalább a Fekete-tenger irányából ne érkezhessen erősítés.

Az építkezést I. Bajazid szultán kezdtem meg 1393-ban. És 1 év múlva el is készült a vár. Csakhogy Timur Lenk, a mongol hadvezért keresztbe húzta a számításokat. 1402-ben az Ankarai csatában nemcsak legyőzte a törököket, hanem még I. Bajazid szultánt is magával vitte. Otthon egy kalitkában tartotta a haláláig.
Ezen nemcsak a szultán lepődött meg, hanem a négy fia is. Ők hirtelen nem tudták, mit is kezdjenek, így ősi bizánci szokás szerint egymásnak ugrottak. A 11 éves csatározás után Mehmet került ki győztesen, ő lett a szultán. Egyik első intézkedése az volt, hogy felhagyott a bizánci hagyományokkal, és inkább az arab kultúra irányába vitte tovább a birodalmát. Azért a későbbiekben a hátbaszúrás azért néha-néha előjött. Ilyenkor az öreg törökök nosztalgikusan sóhajtottak egy nagyot…

Visszatérve az erődre itt a legkeskenyebb a Boszporusz (660 m). A vár 7000 m²-es, a középső tornya pedig 25 m magas.
Ez az első olyan épület a Boszporusz partján, amit az oszmánok építettek. Ezen okból egy táblát is tettek rá. Majd kettévágták, hogy a csuklósbusz is be tudjon fordulni.
Így viszont legalább könnyű bejutni. Akár busszal is mehetünk.

Vele szemben az Európai erődöt már II. Mehmed építette. Ő nem vacakolt sokat. 1451-ben lett szultán, 1452-ben felépítette a Boszporuszt lezáró várat, 1453-ban pedig elfoglalta Isztambult.

Az Európai erőddel megvalósult a Boszporusz teljes lezárhatósága. A török beceneve Torokvágó, ami egy szójáték, hiszen a Boszporusz neve törökül Boğaz azaz torok). Ez a vár sokkal komolyabb, mint az ázsiai testvére, ami lényegében 4 fal + 4 fal + 4 fal.
Az Európai erőd 1 kis toronyból, 3 nagy toronyból és 130 további kisebb őrtoronyból áll. Ezek adják meg a egyedi alakját. Az erőd teljes területe 31,250 m² (az Ázsiai erődnek több, mint négyszerese).

A három fő torony mind egyedi. Az északi fő torony, a Sarıca Paşa torony 23 m magas, 7 m vastag a fala, és 28 m az átmérője. A középső, a Halil Paşa torony 22 m magas, 6,5 m a falvastagsága és 24 m az átmérője. A Zağanos Paşa torony pedig 21 m magas, 5,7 m-es falvastagságú és 26 m az átmérője.
További nehezítés azoknak, akik el akarják foglalni, hogy az erőd egy roppant meredek domboldalra épült.

Az erődöt végül megtöltötték ágyúkkal, és 400 janicsárral. Az első arra haladó velencei hajó persze nevetett, amikor megálljt parancsoltak neki. Majd nem nevetett, hanem elsüllyedt.

Amikor megépült a két újabb Boszporusz-védelmi erődpáros, akkor ők átvették az óvatlan hajókra lövöldözés szerepét. Az Európai erőd ezek után a hadifoglyok börtönének szolgált. Túlélt egy földrengést és egy tűzvészt is. A 19. század végére az erőd már teljesen használaton kívüli lett.

Nem úgy a belső területe, ahol addigra egy kisváros növekedett! 1953-ban hoztak törvényt az emberek kilakoltatásáról, az erőd megtisztításáról, és múzeummá alakításáról. Csak a dzsámi maradt meg ebből a különleges városrészből. A felújítások 1958-ban fejeződtek be, és 1960 óta múzeumként és szabadtéri színházként működik.

Igen, épültek további erődök is a Boszporusz partján. Ebben a genovaiak voltak a leglelkesebbek. Igaz, ők sokszor már meglévő erődöket foglaltak el, vásároltak meg, építettek át. Ráadásul mire az ágyúk elterjedtek, addigra már a törökök uralták a Boszporuszt, a Fekete-tenger és az Égei-tenger nagy részét.

A következő páros a Yoros vár (Yoros kalesi) az ázsiai oldalon, és az İmros vár (İmros Kalesi) az európai oldalon.

Az İmros várról (Polihion Kalesi, Asomaton Kalesi, İmros Kalesi, Rumelikavak Kalesi, Eski kale) nem egyszerű bármilyen információt is előszedni. Mire idáig eljutunk a Boszporuszon, a partmenti falvaknak mind rumeli (azaz európai) vagy anadolu (azaz ázsiai) nevei vannak: Rumelihisarı, Rumelikavağı, Rumelifeneri, és ugyan ez Anadolu-val.. A lelkes, de nem túl alapos írok pedig belezavarodnak, hogy melyik falu melyik, és melyikben melyik vár van. De sokan még azt is összekeverik, hogy mi melyik oldalon van. Pedig rém egyszerű: rumeli van az európai oldalon, az anadolu meg az ázsiai oldalon. Ha Európából átnézünk Ázsiába, akkor Ázsiát fogjuk látni, meg az anadolu kezdőnevű falvakat. Mégis sokan összekeverik, a többiek meg ész nélkül lemásolják………..(mégtöbbpont)…..

Az İmros vár a szemközti Yoros várral egy darabig közös történelmet tudhatnak. Mindez a 12. században kezdődött nem mással, mint a magyar Nagy László király unokájával, és Szent Piroska fiával. I. Manuél bizánci császár úgy döntött, hogy a Boszporuszra még több láncot kell tenni, mert abból sosem elég. Kitolta a korábbi határokat egészen a mai Rumelikavağı-Anadolukavağı párosig. Az ázsiai oldalon már az ókorban is volt egy erőd és egy görög kereskedő város Zeusz templommal és minden jóval. Az európai oldalon nem tudunk ilyenről.

Mind a két várat elfoglalták az oszmánok, majd a genovaiak. Később az oszmánok visszafoglalták. De valamiért ettől kezdve úgy maradt meg az emlékezetekben, hogy a várat genovaiak építették. Sok másik vár járt hasonlóan. Igaz, addigra már nem voltak bizánciak, hogy tiltakozzanak…

Az első időszakban mindkét vár egy lánccal zárta le a Boszporuszt. Mikor a törökök látták az Európai-Ázsiai erődpáros sikerét, akkor átépítették felfejlesztették a várakat az ágyuk használatához. Az európai oldalon nem nagyon tudni, hogy pontosan mi és meddig zajlott. Valószínű, hogy az ágyúk fejlődésével már nem volt szükség, hogy mindkét parton magas szintű védelem legyen. Hiszen egyetlen várból is mindenki jó alaposan le tudtak lőni. Így inkább az ázsiai Yoros várat fejlesztették. De az 1960-as évekig szigorúan őrzött katonai terület volt az egész környék.

Az ázsiai oldal, A Yoros vár már sokkal bőségesebb történelmet tudhat magának. Mint említettük, már az ókor kezdetén felismerték a hely stratégiai jelentőségét.
Ezzel néha jól jártak a lakosok, amikor pl. megállították a Boszporuszon áthaladó hajókat.
Máskor viszont bizonyára nem örültek, hogy valamelyik birodalomnak az ő kicsi falujukra, sziklájukra és várukra fáj a foga. A föninciai-görög falu végül a Római birodalom része lett. Így automatikusan a Bizánci birodalomé is. De ők azért később még többször is megküzdöttek a pici falu pici váráért. Végül itt is I. Manuél bizánci (és magyar unoka) épített egy komolyabb erődöt.
Később elfoglalták az oszmánok, majd a genovaiak. Isztambul elfoglalása után a terület végleg az Oszmán birodalomhoz került.

A törökök nem hanyagolták el ezt a távoli erődöt, hiszen rendszeresen összecsaptak az oroszokkal. Amikor pedig kinőtték, akkor érkezett a magyar származású báró Tóth Ferenc a 18. század végén, amikor a törökök megint éppen összebalhéztak az oroszokkal. Báró Tóth Ferenc több erődöt is építettet a Boszporuszon és Dardanelláknál a szultán nagy örömére. Az ő emlékére Macar-nak neveztek el egy utcát az erődöt, és még sok más dolgokat. Jellemzően a törökök nem tudják a magyarok neveit megjegyezni, így maradnak simán csak magyarok. Törökországban több hasonló magyar elnevezésekkel találkozhatunk.
Az általa épített Magyar erődöt (Macar kale) még az I. Világháborúban is használták.

Az utunkat az európai oldalon folytatjuk. Itt a Garipçe falu Garipçe várába futhatunk bele.
Garipçe szabad-fordításban Borzasztócskát jelent. Nem találtunk forrást, miért kapta a falu ezt a megtiszteltető nevet…
Itt is egy erőd bújt meg a történelem homályában, amit később egyszerűen csak genovai várnak hívtak. Egészen 1773-ig, amikor megérkezett báró Tóth Ferenc és egy hihetetlenül izgalmas erődöt épített a Boszporuszba nyúló sziklára.

Ha tovább haladunk az európai oldalon, mielőtt beleesnénk a tengerbe az utolsó sziklán áll a Rumelifener vár. Az ő esetében is az idő homályába veszik, hogy ki volt az első, aki ide erődöt épített, majd pedig, hogy ki kitől is foglalta el…De közük volt a bizánci-genovai-oszmán hármasnak..
Amit biztosan tudunk, hogy a 17. században már állt egy oszmán erőd. 1768-ban báró Tóth Ferenc őt is meglátogatta és felfejlesztette. Eredményül 60 barakk került az erődbe, ahol 300 ember lakhatott 100 ágyú csendes társaságában.

Nem érdemes az európai oldalon tovább egyenesen menni, inkább forduljunk balra, és akkor eljutunk a Kilyos várig.
Bármennyire is úgy érezzük, hogy szó szerint a világ végén vagyunk, ez az erőd fontos szerepet játszott az 1856-os krími háborúban. Mégis, nem közvetlenül háborús célokat szolgált, ugyanis kórház volt.

A legkorábbi ismeretek szerint már a 4. században is állt egy „genovai” vár. Igen, a Genovai Köztársaságot 1005-ben alapították. Genova „A Római Birodalom bukása után előbb a keleti gótok, majd a longobárdok uralma alá került, de ebben az időszakban csak egy jelentéktelen halászati központ volt. Lassú fejlődése csak rövid időre szakadt meg, amikor 934-ben arab kalózok kirabolták és felégették.” – forrás: Wikipédia
Tehát a genovaiak akkoriban biztos nem várakat építettek a hatalma teljében álló Kelet-Római birodalom területén…
Szóval az inkább bizánci vár lesz…

Bizonyára itt is voltak korábbi várak, amelyek a történelem homályába vesznek. Majd a 13-15 század között a bizánci-genovai-oszmán hármas többször is elfoglalta, míg végül a töröké lett.
1782-ben és 1826-ban is felújították. Arról nincs információ, hogy ebben báró Tóth Ferenc részt vett-e. Bár az időpont stimmelne.
Az érdekesség, hogy 1833-ban a törökök megegyeztek az oroszokkal, hogy Kilyos vár az övéké lehet, és letelepedhetnek a közelében. Majd 1841-ben Londonban az angolokkal arról egyeztek meg, hogy az oroszok szépen hazamennek. Ezek után a britek használhatták.

Az európai oldalon nem érdemes tovább menni, mert több vár vagy erőd már nem vár ránk. Bár ki tudja, a jövőben hol és mit fognak találni…

Térjünk vissza az Rumelikavağı-Anadolukavağı pároshoz! Amikor az európai oldalon mentünk, akkor a következő várunk a Garipçe volt. Vele szemben Poyrazköy látható. És nem nagy meglepetésünkre ott is találunk egy várat. Őt a hely alapján Poyrazköy vagy Poyzar várnak hívják.

Az ő történelme is a szokásos, mintha csak copy-past lett volna. De mi nem használunk ilyen piszkos módszereket. Annál is inkább, mert megint butaság az, hogy a genovaiak építették. Bizonyára itt is volt egy erőd. Az anatóliai népek szerettek várakat és erődöket építeni. Aki nem így tett, az nem sokáig mondhatott magáról bármit is, legfőképpen, hogy ő is anatóliai nép. Valaki rövid úton megtámadta, kifosztotta, feldarabolta, elásta – nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Tehát valami volt Poyrazköy-ben is, amiért mindenki várat akart építeni. majd a 13-15. században többszörösen is gazdát cserélt a bizánciak-genovaiak és törökök között.
1773-ban komoly átépítések történtek a környéken. Ez megegyezik a Garipçe építkezésekkel. Ezért erősen gyanakodhatunk, hogy bártó Tóth Ferenc keze van a dolgokban.

Tovább haladva a Boszporusz mentén legnagyobb meglepetésünkre a földrész végén, Anadolufeneri-ben nincs semmilyen vár. Csak világítótorony, étterem, teázó és minden jó, amire csak egy töröknek igénye lehetne.

A következő várig egészen Riva városkáig kell menni/evezni/úszni.
Riva vára bármennyire is izgalmasan néz ki, az ég világon semmi konkrét információt nem találni róla. De legalább itt nem hangzik el, hogy a genovaiak építették valamikor a 4. század és az ősrobbanás között…
Az egyetlen biztos adatunk, hogy 1778-ban lett felújítva. Mi pedig már kívülről tudjuk, hogy ez bizony megint lehetett báró Tóth Ferenc munkája, vagy annak hatása.
A legtöbb weboldal arról írt 2016-ban, hogy hamarosan őt is felújítják, mint a szomszédos Şile várat. Mivel mindenki izgult, hogy vajól ő is Spongyabob alakú lesz, vagy ezúttal valamelyik barátjára fog hasonlítani, így gyorsan kijelentették, hogy nem. Nem lesz Spongyabob vár 2.0.

Ha tovább megyünk a tengerparton, akkor jutunk el Şile városába, ahol 4 várat is találhatunk a környéken. Velük az előző bejegyzésben ismerkedhetünk meg jobban.

Végül menjünk inkább vissza a város belsejébe! Nem messze a Márvány-tengertől, az ázsiai oldalon, bőven a város közepén találjuk az Aydos várat.

Aydos vár dupla fallal lett ellátva, amelyre 20 m-enként építettek 1-1 bástyát, összesen 13-at.

Ez egy hatalmas vár (26000 m²), ami úgy bent van az erődben, ami úgy bent van a város közepén. A várat valamikor a 11. században építhették. Ő azon kevesek közé tartozik, ahol a történelmi leírásban nem szerepelnek a genovaiak. Így most már biztos, hogy a bizánciak építették, mégpedig egy stratégialag igencsak fontos útvonalra, ami összeköti Konstantinápolyt Anatóliával. Ezt a várat foglalta el Orhan Gázi kérése Abdurrahman Gázi 1328-ban. Bőven az előtt, hogy az oszmánok Isztambult is elfoglalták volna. A bizánciak nem repestek örömükben.

A történet szerint a Tekfur nevű várparancsoknak volt egy lánya. Őt úgy hívták, hogy Tekfur lánya. Ennek a lánynak pedig volt egy álma, hogy egy tüzes kútból egy tüzes oszmán katona mászik ki. Helyes is volt a srác, meg macsó is, meg hát olyan, amiért mások Törökországba költöznek. Tekfur lánya beérte annyival, hogy az Oszmán birodalmat költöztette a várába.
Az álmot követve egy papírlapra titkos információkat írt, amivel egy követ csomagolt be. Majd ezt úgy a háta mögé dobta, hogy átrepült a várfalon. Pont Abdurrahman Gázi lába elé.
A török hős a papírt elolvasva megtalálta a titkos lelógatott kötelet. Azon felmászva pedig Tekfur lányát is megtalálta. Mellékesen pedig elfoglalta a várat. Később pedig lett házasság, lakodalom és nagy parti. Bár arról nincs szó, hogy a lány családját is meghívták volna…

Nemsokkal később, 1137-ben az oszmánok elfoglalták Izmitet. Többé nem volt szükségük az Aydos várra, inkább veszélyt jelentett, mert a bizánciak akár vissza is foglalhatták volna (főleg, ha az okos gondolatok is öröklődnek, így akár Tekfurnak lehetett volna egy olyan unokája, aki szintén álmot lát, de ezúttal egy bizánci katona mászik ki a tüzes kútból…). Orhan Gázi kéri a vár lerombolását, ami még abban az évben megtörténik.

A vár úgy-ahogy feledésbe merült. Szépen elvolt az erdőben, míg 2010-ben egy régészeti csapat úgy döntött, hogy kiássa (jó pénzért persze).