A turista felkészítő tanfolyam folytatódik.
Remélhetőleg mindenki próbálja a tájékozódási térképet megtanulni. Vagy legalább a tenyerébe rajzolni. Bár akinek akinek akkora tenyere van, hogy Isztambul térképe belefér, azzal inkább csak akkor találkoznék egy sötét sikátorban, ha az én oldalamon áll…
No tehát, jól meggondoltuk? Belevágunk Isztambul sűrűjébe? Hát persze, különben csak egy szűk csoportos kis utazásban vehetünk részt.
Azt azért mindenkinek ajánlom, hogy tényleg legyen tisztában a saját eltévedtem/megtaláltam hányadossal, mert Isztambulban tényleg jól el lehet tévedni. Ebben valahogy a nyugat-európaiak a profik. Ők bármikor, bárhol el tudnak veszni. A magyaroknak van valami titkos képességük, amiért Isztambult általában eljutnak a keresett helyre.
Ő inkább lóval járt…
Felkészülés:
Mielőtt belevágunk a sűrűbe érdemes egy kisebb előkészületet tenni. Legfontosabb, hogy írjuk fel a hotel címét és telefonszámát. Legrosszabb esetben a taxis majd felhívja, és megkérdezi, hogyan is lehet oda eljutni. Ezután memorizáljuk be a legközelebbi tájékozódási pontot. Ha eltévednénk, akkor ezt kell minden járókelőtől megkérdezni, és majd eljuttatnak minket oda. Lányok! Aki elég meggyőzően tud sírni, az akár kedvezményt is kaphat a taxistól, buszsofőrtől.
Mindezek után szerezzünk be egy akbilt, hogy kényelmesebb legyen a közlekedés. Egyenlőre az új mágneses kártyák nem kerültek bevezetésre. Ha ilyen történik, mindenképpen megírom.
Legyen egy jó térképünk, esetleg GPS-ünk, bár úgy már túl könnyű. 😀
Korábban már volt egy bejegyzésem Isztambul közlekedéséről, így azt most is ajánlom bemelegítésnek.
És akkor lássuk a közlekedést nehézségi sorrendben. Kezdjük a legkönnyebbel!
Gyaloglás.
Megszökve a csoporttól a legegyszerűbb és legpraktikusabb túrázás, ha gyalog vágunk neki Isztambul dzsungelének. Ennek számtalan előnye van (pl. arra mész, amerre TE akarsz, és ott állsz meg, ahol TE akarsz) és persze a hátránya is, hogy ha már 30 km-t elkavarodtál a hoteltől, akkor onnan visszagyalogolni már nem annyira mókás.
Ebben különösebben nincs semmi extra. Utcatáblát nem mindig látni (rémlik, mintha lenne még másik ilyen város is valahol…), helyettük a dzsámik a legjobb tájékozódási pontok,melyeket jó eséllyel a helyiek is ismerik, azt tudjuk kérdezgetni.
Ha találunk egy buszmegálló, akkor ott jó eséllyel van térkép is. Azon láthatjuk, hova sikerült kilukadnunk.
Érdemes felkészülni arra, hogy Isztambul történelmi részében NINCS párhuzamos utca. Nem biztos, hogy a rövidebb valóban rövidebb lesz. Ha nem szükséges, nem érdemes letérni a fő utakról, bár az is igaz, hogy a kis utcák általában sokkal szebbek és sok érdekességet lehet találni. Azért vannak helyek, ahol nem ajánlott a kis utcákba bemenni, még nappal sem. Aki nagyvárosban, vagy olyan helyen nőtt fel, az ilyen könnyen kiszúrja.
Másik fontos, hogy Isztambulban nincs vízszintes felület. A térképen semmi nem jelöli, hogy ott esetleg egy hegy van. Nincs szerpentin. A kocsik itt minden meredeken fel tudnak menni.
Villamos.
Villamosban az a jó, hogy ritkán tér el a kijelölt útról. Tudjuk rajta az akbilt is használni. Igazán kiszámítható egy jószág, mégha elég komoly tömeg is ki tud alakulni rajta. A villamosról bővebben itt.
A villamos kezdetnek, bemelegítésképpen igazán egy jó választás. Aztán lehet majd otthon vagánykodni is vele, hogy bevállaltuk Isztambul tömegközlekedését. 🙂
Metró, földalatti, felvonó és hasonlóak.
Ugyebár ezek csak annyiban különböznek a villamostól, hogy nem az utca felszínén járnak, hanem alatta vagy felette. Az akbilt mindegyiken tudjuk használni, és igazán nem egyszerű eltévedni rajta. Kivéve, amikor a metróból a felszínre akarunk jutni. Ott már komoly labirintusba bolyonghatunk kedvünkre akár évekig is.
Hajók.
Isztambulban járva semmiképpen ne hagyjuk ki a hajót! Nagyszerű élmény áthajózni Ázsiába, hacsak nincsen valami rettenetesen rossz idő. És még olcsó is, mert használhatjuk az akbilt. Hajózásról bővebben itt.
A kikötőkben találhatunk menetrendet. Érdemes néhányat elrakni. Ebben angolul is le van írva, melyik hajó honnan, hova és mikor megy.
Buszok.
No, ez már kezd izgalmasabb lenni. Bár még török tudás nélkül is el tudunk boldogulni. Itt már igazán előjön a sokat emlegetett tájékozódási térkép. Elvileg létezik egy Isztambul busztérkép, de igazándiból azzal nem megyünk sokra.
Amit tegyünk: keressünk valakit a megállóban, és mondjuk el neki a tájékozódási pontot, ahova menni akarunk. Nem kell a nyelvtannal vacakolni, mondjuk csak a hely nevét (pl. Taksim). Az emberek nagyon segítőkészek lesznek.
Ha viszont még egy macska sincs a megállóban, akkor ugye ez már nem működik. Sok megállóban van térkép, és lista, hogy mely buszok állnak ott meg, és hova mennek. Ha nincs ilyen, akkor próbáljuk belőni, melyik irányba is akarunk jutni. Észak vagy dél, nem mindegy. Ha megálló sincs, akkor figyeljük az elsurranó buszokat.
A busz elején, és oldalán mindig ott találjuk, hogy hova megy. Szerencsére nem csak a végállomást, hanem a fontosabb megállókat is, amiket mi tájékozódási pontoknak hívunk. Abból a nem ritkán hosszú listából bogarásszuk ki a nekünk legmegfelelőbbet.
A busz hátulján sosincs tábla. Ha egy busznak a hátulját látod, akkor már úgyse éred el, minek akarod tudni, hogy pont a te buszod ment el? 🙂
Ha úgy érezzük, megtaláltunk a nekünkvaló buszt, akkor álljunk be a sor végére. Még felszállás előtt a sofőrtől is megkérdezhetjük, hogy valóban jó buszt választottunk-e.
Felszállás mindig az első ajtónál történik, míg a leszállás bárhol máshol, ahol sikerül. Az első ajtónál nem illik megállni.
Menet közben néha kérdezzünk rá valakitől, hol is kell leszállni. Ha elég sokat kérdezzük, akkor segíteni fognak, és szólnak.
A buszokon is tudunk akbilt használni. Két fajta van: az IETT a helyi BKV, míg az özel a magán busz. Ha van valami komolyabb megmozdulás, pl. maraton, akkor az IETT buszokon kedvezményesen vagy akár ingyen is utazhatunk a rendezvényre. Ezeken a járatokon átszállási kedvezményt is kaphatunk, ha korábban is valami IETT-n voltunk, pl. hajón. Az özel buszoknál viszont ez nincs.
Bár a buszoknak kötött az útvonaluk, azért néha itt is vannak meglepetések.
Troli.
Régen ilyen is volt, ma már viszont nincs. Ha látsz ilyet, akkor léci fotózd le! 🙂
Metrobusz.
Ez török találmány a mindennapi kabarék főszereplője. A metró, busz és a villamos egy különös keveréke. Kötött pályás busz-rendszer a hivatalos megnevezése. A forgalmas út közepén van elkülönítve neki egy sáv, így a legnagyobb dugóban is tud haladni. A metróbuszon is tudjuk az akbilt használni, de készüljünk fel, hogy drágább lesz.
Egyetlen egy, jó hosszú járat van. Útvonala: Küçükçekmece (ez jó messze van), Zeytinburnu metró megálló, Topkapı (nem a palota, hanem a városrész), Edırnekapı, Halıcıoğlu, Mecidiyeköy, Zincirlikuyu, Boszporusz-híd, Altunizade, Kadıköy (innen a kikötő még 2 km-re van, viszont 30 m-re lehet házasodni).
Minibusz.
No, ez már tényleg izgalmas. Kicsi kék zajos dobozok, amik mint a veszett egerek, mozognak minden fele. Ennek használata előtt érdemes életbiztosítást is kötni.
A minibuszoknak már nincs fix megállójuk. Néha az útvonal is változik, ha úgy gyorsabban eljutnak a kijelölt helyre. A sofőrnek csak az számít, hogy minél előbb, és minél több utassal. Ha ennek érdekében át kell vágni a plázán, hát akkor…
Használatunkhoz már érdemes egy kicsit törökül tudni. Az útvonalat (azaz a tervezett útvonalat) a busz elején és oldalán találjuk. Néha a sofőr facebookos oldalát és MSN azonosítója is fel van tüntetve. Ha túléltük az utat, mindenképpen vegyük fel barátnak! Ezen kívül a „megállóban” várakozó utasoktól és a sofőrtől is megkérdezhetjük, melyik minibuszt is kell használnunk.
Valójában persze nincsenek megállók. Az ember kiáll a sarkokra, és leinti az első arra száguldó kék dobozt. Ha elég sokan vagyunk, meg lehet győzni a sofőrt, hogy máshova is elvigen minket.
Amint felraktuk a lábunka a buszra, az már el is indult. Próbáljuk kapaszkodni, majd a hozzánk legközelebb állónak adjunk pár lírát, és mondjuk be a célpontot. A pénz majd eljut a sofőrig, hozzánk pedig a visszajáró.
Az ne zavarjon meg, hogy esetleg a sofőr nem ér rá, mert telefonál, énekel (azaz táncol), az utasokkal beszélget és még vezet is (vagyis két lábbal nyomja a dudát és a gázt no meg a féket). Mindenképpen tud a pénzzel is foglalkozni. Akbil sajnos itt már nem él.
Ha le akarunk szállni, akkor mondjuk pl. durabilir misiniz? Akkor hirtelen a busz meg fog állni, és mi kieshetünk belőle. A dolgot lehet finomítani, ha elmondjuk, hogy a sarkon, a lámpánál, a piros kabátos hölgynél, a csíkos macskánál, stb… szeretnénk megállni, ha tudjuk ezeknek a török nevét.
Bárhogy is alakuljon, a minibusz már valóban egy izgalmas utazási forma, amiről otthon jókat tudunk majd mesélni.
További minibuszos bejegyzések:
Dolmuş
A dolmuş a török közlekedés igazi szimbóluma. Egy nagyobb méretű sárga taxiba 10-12 utas fér be. Amikor megtelik, akkor elindul a kijelölt útvonalon, és ott áll meg, ahol az utasok kérik.
A dolmuş nagy előnye, hogy garantáltan kapunk ülőhelyet. Elég gyakran járnak, ezért nem kell sokat várni rájuk.
Használata teljesen megegyezik a minibusszal: sarokra kiállunk, leintünk egyet, beszállunk, fizetünk, és szólunk, ha ki akarunk szállni.
A dolmuş igazi közösségi közlekedési eszköz. Utastársunkkal jókat cseveghetünk. Ezért nem árt, ha kicsit tudunk törökül.
Extrém turistáknak mindenképpen ajánlott, hogy kipróbálják. Legjobb, ha mondjuk Kadıköy kikötőből Üsküdar kikötőbe, vagy Beşiktaş-ból a Taksim térre megyünk vele egyet. Ezeken a helyeken egy kék D tábla jelzi, hogy ott a végállomás, de a sok sárga kisbuszról könnyen felismerjük. A dolmuş elején láthatjuk, hova is megy, de azért érdemes a sofőrt megkérdezni. Nem túl jó móka, ha Üsküdar helyett Kartalban kötünk ki, mert az 50 km-el van odébb…
Taxi.
Egy átlagos városban taxival nagyon jól lehet közlekedni. Isztambul viszont nem egy átlagos város. Hacsak nem valaki mindenki által jólismert helyre akarunk menni, akkor könnyen lehet, hogy a taxisofőr sem tudja az utat. Isztambulban egyébként is nem utcanevek, hanem útvonalak alapján jutnak el az emberek egyik helyről a másikra. Vagyis először elmennek az adott városrészbe. Utána a tájékozódási pontra, majd következnek a kiemelt épületek: dzsámi, bank, kék ház, szobor, sarki kisközért, stb.. Ebben az az érdekes, hogy nem feltétlenül azok lesznek a fontos épületek, amikre mi gondolunk. Lehet, hogy egy hatalmas supermarketet senki se fog ismerni, ellentétben a cipésszel, akinek már az ük-ük-ük-ük nagyapja is ott dolgozott.
Ezért ha valahova el akarunk jutni, akkor mindenképpen legyen útvonalunk is. Ha ilyen nincs, nem kell izgulni. A sofőr majd fog kérdezősködni. Így persze kicsit drágább lesz, mert néhány kilométert feleslegesen fog megtenni, de biztosan eljutunk a célba.
A taxik Isztambulban nem drágák. Ha már hárman vagyunk, akkor a taxi akár olcsóbb is lehet a sima tömegközlekedésnél. Mindenképpen gyorsabb. Előfordulhat, hogy a turistáknál azért bepróbálkoznak egy kisebb extra bevétellel, ezért mindig győződjünk meg róla, hogy a taxióra működik.
Ha átmegyünk a Boszporuszon, akkor a híddíjat extrában kell adnunk, azt nem számolja az óra.
Tapasztaltabbak előre is kialkudhatják az árakat.
A törökök elég kevés borravalót adnak a sofőröknek. Ha mi 1-2 lírást adunk, az bőven több, mint a megszokott.
Ha hosszabb távra megyünk, akkor mielőtt beülünk a taxiba, kérdezzük meg a sofőrt, hogy ismeri-e a városrészt, ahova megyünk. Érdemes olyat választani, aki jártas arrafele.
Rövidebb utakon, főleg nagyon rövideken, viszont előbb szálljunk be, és csak utána mondjuk el az úticélunkat. Mire a sofőr befejezi a káromkodást, már meg is érkeztünk.
Béreljünk autót!
Hát megőrültél??? Csak nagyon-nagyon-nagyon tapasztaltaknak ajánlott, és nekik is csak hétvégén éjfél és hajnali 3 között és a belvárostól 40 km-e. A motor és bicikli még inkább nem ajánlott.
Az isztambuli vezetéshez nemzetközi jogosítvány szükséges és 360 fokos látás.
Ha mégis vezetésre szánod magad, akkor ajánlom az alábbi beljegyzéseket:
Egyéb közlekedési eszközök.
Néha találhatunk mást is, amivel eljuthatunk egyik helyről a másikra. Pl. a Szigeteken lovas kocsi van, a bevásárló központokban pedig kisvonat. A hosszú aluljárókban pedig futószőnyeg. Ezt meghagyom mindenkének, hogy kedvére fedezze fel. 🙂
Isztambul közlekedésével kapcsolatos bejegyzések itt találhatóak.
A magyar jogsi nem elég. Nemzetközi jogosítvány kell Törökországba (okmányiroda-2300HUF, két fénykép, és azonnal kész). De gondolom, ott senki sem nézi, hogy van-e. :)A török közlekedés hihetetlen, akár autóval akár mással. Csak akkor van gond, amikor hazajössz, és el kell felejteni a török stílust. 😀
Sziasztok, sorry, nem voltam sokáig, sok meló volt, de ehhez a poszthoz hozzá kell majd szólnom 🙂
Próbáltam ennek a jogosítvány dolognak utánanézni, de minden forrás mást mondott. A követségen semmi info. Jó lenne valami hivatalosat is találni. Érdekes, hogy az utazási irodák mennyire össze-vissza írnak…Így átcseréltem nemzetközi jogsira. Köszönet Zizzernek. Egyébként is nem egy nagy kaland a nemzetközi jogsi megszerzése, mindenképpen érdemes megcsinálni, mert bárhol jó lehet.Én sokkal biztonságosabban érzem magam, ha Isztambulban vezetek, mintha Pesten. Az pedig nagyon jó, hogy igen is be lehet fordulni balra, ha arra visz az utam, függetlenül, hogy tábla-lámpa-rendőr mit mond…Mikós: hiányolunk! 🙂
Javaslat, a gyalogos részhez: Isztambulban olyan házszám táblák vannak nagyon sok helyen (minden második kb.) amin az utca neve is rajta van. Mi sokszor ez alapján tudtuk milyen utcában sétálunk és néztük meg a térképet, mert utca tábla nem volt:))Úúú az autós közlekedés király:)) Nem ismernek semmilyen közlekedési táblát:)) A behajtani tilos táblás utcába is bekanyarodnak. Majd dudál a kerszteződésnél, meg engem:))))
Nekem van GPS-em és térképem, és tudok kérdezni is, ha nagyon nem megy. Néha azért ez sem elég. :DUtaknál a legjobb, amikor egy olyan utca van, amibe máshol már lépcsőt raktak volna, és olyan szűk, hogy bicikliseknek sem ajánlott, na ott két oldal parkoló kocsik vannak, jön szembe a teherautó, hátul a taxi ipszilonozik, keresztbe rohangálnak az emberek, a macskák meg henyélnek az út közepén. Te pedig állsz középen, amikor odajön egy ember és megkérdezi, akarsz-e mobiltelefon-töltőt venni? 😀
Mindig megröhögtetsz 🙂
🙂
Húú ezt nem lehet überelni:DDDDDDD
Áh, csak be kell menni a kisutcákba, és…. 🙂